-
A párKatt közreműködésével találtam meg a párom
...és immár házasokként szeretnénk meghálálni, történetünkkel - írta Tamás és Annamari 2018 októberében
-
Sokszor hálát adtunk Istennek, hogy a honlap révén összetalálkozhattunk
Az esküvő 2017 októberében volt, 2018 nyarán pedig megszületett az első baba
-
Barátságból lett szerelem
Laci és Ági örömhíre 2018 szeptemberében érkezett.
-
A 120 km-es távolság ellenére meghívtam egy kávéra, gondoltam, úgyse veszítek vele semmit.
Márk és Bogi története 2017-ben kezdődött
-
A párKattos MÉCS-nek és a kitartó imának köszönhetően sikerült párt találnom
„Ha online társkeresés, akkor csakis a párKatt, hisz az életem alapja a hitem” – Erika és Zoli levele
-
Egy lány általi kezdeményezés és egy távkapcsolat is meghozza a gyümölcsét
Tamás és Kati örömükben sem feledkeztek meg arról, hogy köszönetet mondjanak a Jóistennek és a párKatt csapatának
-
Májusban párKatt-baba született!
Zsuzsi és Gábor örömhíre
-
A párKattos MÉCS Napokon találkoztunk
...pedig Zsani és Robi egymástól alig néhány km-re nőttek fel :)
-
A kedvesem a KathTreffről írt, több mint 800 km-ről
Ante és Gabi húsvét utánra tervezik az esküvőt
-
Ma öt éve, hogy az első levelünket váltottuk Férjemmel
2018. február 22-én váratlan, kedves levelet kaptunk Krisztiéktől:
-
Esküvő 2018 szeptemberében
Csilla és Tamás örömhíre a párKatt.hu 5. születésnapján érkezett:
-
Az, hogy párKatt.hu keresztény értékrendre épül, megerősített, hogy belevágjak
Tímea és Gábor házasságkötésének híre 2017 novemberében érkezett
-
2017. július 29-én örök hűséget fogadtunk egymásnak!
A párKatt.hu nélkül sosem találhattunk volna egymásra - Dóri és Attila levele
-
Nyár elején házasodtunk, tavasszal pedig bővül a család :)
Sz. és K. örömhíre 2017 novemberében érkezett.
-
Egymást már megtaláltuk, a többit pedig megoldjuk majd együtt valahogy
Tímea és Barna 120 km távolságból találtak egymásra a párKatt.hu-n
-
Az oldal segítségével megtaláltam szerelmemet
2017 októberében érkezett az örömhír Ferenctől és Máriától
-
Feleségem félve ment el a párKatt-MÉCS programra, én meg az esélytelenek nyugalmával
Kristóf és Györgyi 2017 szeptemberében írták meg megismerkedésük történetét.
-
Örömmel tudatjuk: örök hűséget fogadtunk egymásnak
Bálint és Orsi levele 2017 júniusában érkezett.
-
Én lettem Isten kegyelméből a következő fiatal nő, aki megtalálta itt a boldogságot
Kinga levele 2017. április 18-án érkezett, nagy örömünkre, ebben a lendületes formában :)
-
Rövid sikertörténetek
Lényegesen többen találnak társra a párKatt.hu-n, mint ahányan megírják a történetüket.
-
Köszönjük a párKatt csapatának, hogy együtt lehetünk!
Ilona és Zoli örömhíre 2017 januárjában érkezett
-
December 23-án kértem meg a kezét, és igent mondott
Örömhír és jó tanácsok Gergelytől és Ildikótól
-
Az új év első örömhíre: Éva és Gábor esküvője
Gábor özvegy férfiként, Éva pedig több mint húsz éve kereste már a társát
-
Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem beszélgetni vele, bár látássérült
Hihetetlen csoda! - írta Marcsi és Attila 2016 őszén
-
Az adventi párKatt lelkinapon találkoztunk egymással
Évek teltek el a párKatt.hu-n, majd - szerelem első látásra! Tibor és Kinga 2016. április 16-án kötöttek házasságot.
-
Érdemes volt várni, kitartani, növekedni, kérni!
Csaba és Kinga 2016 nyarán kötöttek szentségi házasságot
-
Megérte regisztrálni az oldalra!
Nekem más utat szánt az Úr, de barátnőm házastársra találásának részese lehettem áltatatok - írta Zsuzsanna 2016 augusztusában.
-
Esélyem sem volt, hogy bárkivel is kapcsolatba kerüljek
Megindítóan őszinte üzenet Gábortól és Zsuzsitól, akik 2016 júliusa óta boldog férj és feleség.
-
Előnyben részesítem a személyes kontaktust
Ehhez pedig „ez volt a legjobb döntés, hogy ide felregisztráltunk” - írta Bence és Zsófi.
-
Igenis bátran kell kezdeményezni!
Gábor és Kati 2016 áprilisában örök hűséget esküdtek egymásnak.
-
A Jóisten vezetett egymáshoz a párKatt.hu-n
Mindenkinek szívesen ajánlom ezt a komoly, színvonalas társkeresőt - írta 2016 márciusában Dóra, egy boldog menyasszony
-
Eljegyeztük egymást és június végén összeházasodunk!
Gábor örömhíre a párKatt.hu harmadik születésnapján érkezett.
-
Októberben összeházasodtunk!
Kata és Szabolcs levele és esküvői képe a legszebb ajándék a párKatt.hu harmadik születésnapján.
-
Mihelyt rábíztam az Úrra, megtaláltam a párom!
Karácsonykor lesz az eljegyzésünk, nyáron pedig majd az esküvő - írta Gábor nagy örömmel 2015 decemberében.
-
Az esküvő előtt írunk majd részletesebben
"Nagyon úgy néz ki, hogy a Jóisten kegyelméből és a párKatt hathatós segítségének köszöhetően egymásra találtunk a reménybeli jövendő párommal" - Éva örömteli sorai
-
Szeptember 5-én egybekeltünk!
Timi és Imre története 2013 decemberében kezdődött az első levélváltással
-
Örömhír: párKatt-baba született!
Legújabb örömhírünk, hiteles fotóval :)
-
Eljegyeztük egymást, és az őszi esküvőnket tervezgetjük
Imre és Anna története másfél éve kezdődött
-
A legmegrendítőbb történet
Árpi 2014 novemberében eljegyezte Erzsikét. Az esküvőt azonban Erzsike súlyos betegsége miatt el kellett halasztaniuk. Szeretet és kitartás mindvégig...
-
Tizenkét év van köztünk, de ez engem nem zavar, sőt!
„Én már majdnem tényleg feladtam, hogy megtalálom valaha is a páromat, de már tudom, hogy hiba lett volna.” – M. levele.