A szentek és a magány

Tudjuk, hogy a magányban könnyebb rátalálni Isten jelenlétére. Mégis félünk tőle.

Mindannyian átéltük már, és elmondhatjuk, hogy – bár vannak pillanatok, amikor szükségünk van arra, hogy egyedül legyünk – emberi természetünk szerint nagyon is társas lények vagyunk.   

A magányt sokszor megoldandó problémának, betöltendő űrnek tekintjük, s olykor csakugyan ezeket jelenti. Ám a magány szépen gondozott kert is lehet, amelyben az Úr bőséges lelki termést növel. A magányosság lehet jelzés, hogy szükségünk van egy társra – de lehet alkalom is, hogy tudatosítsuk Jézus jelenlétét.

Sok szent magasztalta a magányt. Csodálhatjuk a hűségüket, ahogy remeteként vagy szemlélődő szerzetesként, a világtól elzárva éltek. Azonban az ő hivatásukon kívül a magányos élet aligha vonzó. Még a szentek is megszenvedhetik a magányt.

Morus Szent Tamás tizenöt hónapot töltött magánzárkában, miután VIII. Henrik felségárulással vádolta meg. A magafajta társaságkedvelő és családorientált ember számára borzasztó megpróbáltatás lehetett ez, mégsem tudta megtörni, hogy megtagadja a hitét.

Aquinói Szent Tamás, aki sok-sok órát töltött egyedül olvasással, elmélkedéssel, írással, egyszer megjegyezte: „Társ nélkül semminek a birtoklása nem jelent örömöt.” Hozzátette: „Az állatoktól és a növényektől eltekintve [a kertben] rá tud törni az emberre a magány.”

Szent Fabiola, akit barátság fűzött Szent Jeromoshoz, állítólag annyira társasági lény volt, hogy rövid ideig sem bírta elviselni az egyedüllétet. Szent Jeromos jegyezte meg róla, hogy „úgy gondolta, a jó lelkigyakorlatos helyszín az, ami a fogadó mellett van.”

Szintén társaságkedvelő szentként ismerjük X. Piuszt, akit a 20. század elején választottak pápává. Évszázados hagyomány szerint a pápa mindig egyedül étkezett. X. Piusz azonnal szakított ezzel a hagyománnyal, és mindig igényt tartott az asztaltársaságra. Barátokkal, hozzátartozókkal, papokkal, követekkel, segítőkkel vagy éppen a pápai kertekben dolgozó munkásokkal étkezett együtt, mikor kit vendégelhetett meg.

Még olyan nagy emberek is, mint Szent Patrik, átéltek bizonyos fokú magányt. Ez az érzékeny lelkű szent többször utalt arra, hogy mennyire nehéz volt otthagynia a családját Angliában.

Maga az Úristen mondta, kissé más értelemben, hogy „nem jó az embernek egyedül lennie”. Emberi természetünknek valóban velejárója, hogy az életünket megosztjuk másokkal. Néha hiányzik az egyedüllét, máskor viszont magányosnak és elhagyatottnak érezzük magunkat. Mindkét esetben fontos, hogy ne feledjük: Isten mindig ott van velünk. Minden nehézségünket és örömünket megoszthatjuk vele.

Három megfontolandó gondolat

„Uram, ahol vagyok, ott vagy velem, s ahol vagy, ott vagyok veled. Mert egy test vagyunk, s a test elválaszthatatlan a Főtől, amint a Fő is elválaszthatatlan a testtől. Távolság van köztünk, de egyesít a szeretet, s maga a halál sem választhat szét minket.” (Aranyszájú Szent János)

„Isten a magányban szól hozzánk.” (Vianney Szent János)

„Az Úr egyszer azt mondta Szent Teréziának: ‘Sok lélekhez szólnék, de a világ akkora zajt csap a fülükben, hogy nem hallják meg a hangomat. Bárcsak kissé eltávolodnának a világtól!’” (Ligouri Szent Alfonz)

Hogyan fejlesztheted magad?

Egy tehetséges, de magányos középiskolai tanárnő úgy érezte, hogy senki nem értékeli, és nem úgy bánnak vele, ahogy megérdemelné. Erőszakos volt és sértődékeny, ezért senki sem barátkozott vele; ez persze ismét csak azt igazolta számára, hogy mennyire igazságtalan az élet. Végül egy alkalommal valaki megmondta neki, hogy a saját viselkedése miatt érzi úgy, hogy elszigetelődött és nem azt kapja, amit érdemelne. Az igazság szíven ütötte: ettől kezdve valahányszor kudarc vagy csalódás érte, azt mondta magának: „Ezt érdemelted; nem érdemelsz jobbat.” Új hozzáállása révén megközelíthetőbbé és elfogadóbbá vált mások felé; hamarosan néhány örömteli baráti kapcsolata is kialakult.

Ha magányos vagy, gondold át – esetleg olyan személy segítségével, akiben megbízol –, hogy nem a viselkedésed okozza-e a helyzetedet. Ha igen, tegyél lépéseket, változtass ezeken a magatartásformákon!

Ima

Uram,
mintha az lenne a baj az életemben,
hogy mindenem megvan, ami nem igazán fontos,
és mindent elvesztettem, ami igazán fontos.

Élek,
és van miből élnem,
és van sok dolgom.
De egyedül vagyok,
és sokszor úgy érzem,
nincs, ami betöltené ezt a hiányt.

Uram,
add, hogy megértsem, mit jelent a hitem!

Add, hogy felismerjem:
van reményem,
van emlékezetem,
és tanúk láthatatlan felhője vesz körül.

Add, hogy felismerjem:
komolyan gondoltad,
amikor kimondtad,
hogy mindig velem leszel.

Add, hogy felismerjem:
amíg itt tartasz,
addig feladatom van;
s míg teljesítem,  
vigasztalj és erősíts,
hogy tovább tudjak menni.

Felajánlom neked a könnyeimet,
neked adom sebzett szívemet;
fogadd gyengédséggel.
Ámen.


párKatt.hu (Forrás: Joseph M. Esper: Saintly Solutions to Life's Common Problems)

Kapcsolódó

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok