Miért nem hallom Istent?

Isten tényleg szól hozzánk. Hogy meghalljuk, rá kell hangolódnunk a szívünkkel.

Isten tényleg szól hozzánk! Nem úgy, hogy megjelenik előttünk vagy hallhatóan megszólal. Istennek sajátos hangja van; hogy meghalljuk, rá kell hangolódnunk a szívünkkel.

Robert Sarah bíboros a csend fontosságát hangsúlyozza, hogy meghalljuk Isten hangját:

„Az ember szívében van egy vele született csönd, mert minden személy legmélyén Isten lakik. Isten csönd, és ez az isteni csönd az emberben lakozik. Istenben mi elválaszthatatlanul a csöndhöz vagyunk kötve…  Isten hordoz minket, és mi vele élünk minden pillanatban őrizve a csöndet. Semmi sem fedezi fel jobban Istent, mint az ő csöndje, amely létünk legmélyébe van beleteremtve. Ha nem műveljük ezt a csöndet, hogyan találhatnánk meg Istent?” (A csönd ereje 2, 3.)

Ha nem halljuk, hogy Isten szól hozzánk az imádságban, annak többféle oka lehet:

1. Nem is igyekszünk Istenre figyelni. Talán úgy véljük, nem szól hozzánk, és az ima csupán monológ. Lehet, hogy ezért tűnik unalmasnak vagy nehéznek. Próbáljuk agyonütni az időt, míg el nem telnek az imádságra szánt percek. Milyen borzasztó az a párbeszéd, ahol csak az egyik fél beszél! Nem engedhetjük, hogy ilyenné váljon az imánk.

2. Nem csöndesedünk el. Nem tudatosítjuk, hogy mennyire fontos a csönd. Vagy nem bírjuk elviselni, mert annyira hozzászoktunk a külső, sőt a belső zajhoz. Ekkora zajban nem lelhetünk békére! Még az imában is ragaszkodunk az áhítatgyakorlatainkhoz vagy az olvasáshoz, ami leköti a figyelmünket. Pedig a könyvek és az elmélkedéseink csak segédeszközök, hogy beléphessünk Isten csöndjébe.

3. Nem vagyunk elég türelmesek. Talán próbálunk figyelni, de nem adunk elég időt Istennek, hogy megszólalhasson. Figyeljünk és várjunk az Úrra! Isten a csönd enyhe szellőjében szólal meg, miután a külső és belső földrengések zaja elcsitult. Hogy valóban figyelni tudjunk, naponta komolyabb időt kell szánnunk az Istennel való együttlétre.

Az ima nem szűkíthető valamilyen módszerre; ám ez nem jelenti azt, hogy az Istennel való kapcsolatról ne tanulhatnánk. A módszerek azért nem működnek tökéletesen, mert Isten személy, akivel meg kell tanulnunk személyes kapcsolatba lépni. Hiszen a feleségünk meghallgatása terén is jól jön időnként egy-két bölcs tanács! Ugyanígy megtehetünk bizonyos dolgokat azért, hogy jobban tudjunk Isten hangjára figyelni.

Először is, az ima erősebb az Oltáriszentség előtt. Ha fizikailag Krisztus jelenlétében vagyunk, könnyebb odafigyelnünk Isten hangjára. A szentségi Jézus elé telepedve, az iránta való szeretetből fakadóan bőségesebb kegyelmet kapunk. A Katekizmus így beszél erről: „A szemlélődő ima a hit Jézusra szegezett tekintete. 'Én Őt nézem, Ő meg engem néz', mondta a tabernákulum előtt imádkozó ars-i parasztember kora szent plébánosának.” (2715)

Másodszor, a lectio divina kiváló imamód, mivel Istennel való beszélgetés. Benedek pápa Verbum Domini című apostoli buzdításában így foglalja össze a lépéseit:

• „A szöveg olvasásával, a lectióval kezdődik, mely fölveti a szöveg hiteles megismerésének a kérdését: mit mond a bibliai szöveg önmagában? Enélkül az a veszély fenyeget, hogy a szöveg mentségül szolgál arra, hogy soha ne lépjünk ki a saját gondolatainkból.

• Az olvasást követi a meditáció erről a kérdésről: mit mond a bibliai szöveg nekünk? Ezen a ponton mindenkinek személy szerint, de úgy is, mint egy közösség tagja, engednie kell, hogy a szöveg megérintse őt, és kérdéseket vessen föl, hiszen nem a múltban elhangzott, hanem a jelenben hangzó szavak szólnak hozzánk.

• Ezután érkezünk el az oratióhoz, az imádsághoz, mely erre a kérdésre felel: mit mondunk mi az Úrnak válaszul az Ő Szavára? Az imádság, mint kérés, közbenjárás, hálaadás és dicséret, az első mód, amellyel a Szó megváltoztat minket.

• Végül a lectio divina a kontemplációval zárul, melyben Isten ajándékaként az Ő szemével nézzük és ítéljük meg a dolgokat, s föltesszük magunknak a kérdést: a gondolkodás, a szív és az értelem milyen megtérését várja tőlünk az Úr?" (87).

Az Istennel való beszélgetés Isten szavának figyelmes befogadásával kezdődik. Elmélkedünk arról, mit jelent az ige, és mit üzen általa nekünk Isten. Majd imában válaszolunk neki. Végül a beszélgetés átvált a hangtalan ölelés csöndjébe, amelyben szívünket és elménket Istennel egyesítjük.  

Isten valóban szól hozzánk. Szól igéje által a Szentírásban. Szól megtestesült Igéje által az Eucharisztiában. Szól a szeretetben, amellyel imádságunk közben felénk fordul. Szól, amikor megnyitjuk szívünket és elménket, hogy befogadjuk igéjét. Minél többször elszánjuk magunkat, hogy belépjünk Isten csöndjébe, annál jobban ráhangolódunk, hogy meghalljuk, mit mond.

párKatt.hu (Jared Staudt/thosecatholicmen.com)

További írások, videók