A „lelki társ” mítosza

Aki bűvös, misztikus érzelmeket vár, sokáig vár

Egy fiúnak kezdett elege lenni a párkapcsolatokból. Találkozóra hívott egy lányt, aki rövid úton kikosarazta. Mint mondta, a „lelki társát” keresi – akit szemlátomást nem benne ismert fel. Hiába a lelki körítés, fájt az elutasítás.

Társadalmunkban a „lelki társ” filozófiája sokkal többet árt, mint használ. Először is, maga a fogalom mitológiai eredetű: az istenek azzal büntették az emberek gőgjét, hogy kettéhasították őket. Azóta minden ember keresi „a másik felét”, akivel ismét teljessé válhat. Az ősi mítosz szerint az ember valamiféle rejtett tudás alapján megérzi, amikor a lelki társával találkozik. Egészen addig csak „fél ember”, aki várakozik arra, akivel majd kiegészül.

Ez az ősi mesén alapuló elgondolás hamisan cseng, és összeegyeztethetetlen a Szentírás emberképével. „Érzésről” és „energiáról” szól, ami egymáshoz vonz két embert. Miért veszélyes felfogás ez? Azért, mert elhiteti, hogy az életre szóló szeretet, a házasság záloga valamiféle érzelmi eksztázis. S ami még károsabb, azt sugallja, hogy az ember nem teljes, amíg nem találkozik élete szerelmével.

Életre szóló kapcsolathoz több kell az érzelmeknél

Az érzelmek nem megbízhatóak! Irányt mutathatnak, de komoly kapcsolatot SOHA nem alapozhatunk kizárólag érzelmekre. Mert érzelmek jönnek és mennek. Ha vihar támad, az érzelmekre épülő kapcsolat könnyen összeomlik.

Szerte a világon számtalan fiatal keresztény férfi és nő várja a bűvös pillanatot, amikor szembetalálkozik az „Igazival”, akitől megdobban a szíve, és akivel azonnal mély lelki közösséget él meg. Aki majd kiegészíti és teljessé teszi.

Csakhogy nincsen olyan ember, aki teljessé tehetné a lelkünket, mert Isten igéje szerint csak Őbenne teljesedünk ki. Ezt a teljességet kell megértenünk. Ezzel kezdődhet azután a valóban jó kapcsolat: két lelkileg „egész”-séges ember közötti hatékony kommunikáció, kölcsönös érzelmi adás és befogadás. Az igazán harmonikus kapcsolat hitben gyökerezik, helyes döntéseken nyugszik, kemény munkával épül, rengeteg kegyelem segítségével.    

A félreértések elkerülése végett: az igazán jó kapcsolatokat mindig mély, szenvedélyes és romantikus érzések kísérik – de nem feltétlenül ilyen érzelmekkel indulnak.  

Igazi szeretet

Ha arra vársz, hogy valakiről egy bűvös pillanatban úgy érzed majd, hogy ő a „lelki társad”, „az egyetlen”, akkor meglehet, hogy nagyon sokáig fogsz várni. Jobban teszed, ha azokkal kezdesz ismerkedni, akiket Isten az életedbe helyezett. Mélyülj el az önismeretben, és ismerkedj az ellentétes neműek közül azokkal, akikben megvannak azok a tulajdonságok, amelyeket a leendő társadban keresel.

Ne ijedj meg, ha nem érzel bűvös, misztikus érzelmeket, mert az igazság az, hogy ilyeneknek egyáltalán nem kell lenniük egy igazi kapcsolatban. Olyan jellemvonásokat és tulajdonságokat keress, amiket vonzónak tartasz annak alapján, amit egy kapcsolattól vársz és remélsz.Olyan kapcsolatot keress, ami normális, józan, amiben tisztelitek egymást.

Lépésről lépésre haladj, és ne feledd, hogy az igazán jó kapcsolatban mindig vannak érzelmek, de az alapot soha nem azok adják. Az igazi szeretet tények és érzelmek egészséges kombinációja, sok jó döntéssel ötvözve. Isten adja meg a jó választáshoz a kellő bölcsességet!

párKatt.hu (D. Fileta írása nyomán)

 

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok