A házastárs az a smirglipapír, ami szentté csiszol

Bíró László püspök atya bölcs mondásai a házasságról

A házasság a mennyországba vezető út, de nem maga a mennyország.

Aki nem hisz, azt gondolja, hogy a házasság mennyország, aztán hirtelen a pokolban találja magát, és akkor cserélgeti a házastársát.

A házasság feltételezi és adja, erősíti az életszentséget. A házastárs az a smirglipapír, ami szentté csiszol bennünket.

Bolond világban élünk, ahol az „én” áll a középpontban. A mai ember minél fiatalabb, annál nehezebben teszi az elköteleződést. Félti a szabadságát. Úgy gondolja, hogy a döntés, az elköteleződés megnyirbálja az egóját. Mi az ellenkezőjét valljuk Jézus nyomán: „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki az életét adja barátaiért”. Jézus azt mondja: te merd szétajándékozni magadat!

Ha nem válunk lelki emberré, képtelenek vagyunk a házasságra. Az életszentség és a házasság a mélyben nagyon összefügg.

Aki csak ennyit tesz, hogy éli a házasságát, már evangéliumot hirdet.

Egyikünk sem akarta önmaga életét, nem álltunk sorban, hogy „én élni akarok!” Az ajándék lét úgy tud boldog lenni, ha ő maga is ajándékká válik, és megajándékozottá. Ez az egész életnek a titka!

Az „én” a „te”-ben tud csak kibontakozni. Ez az élet titka! Aki nem mer ajándékká válni a másik számára, az nem lesz megajándékozott, az mindig boldogtalan lesz. Mindig harácsolni fog, és soha nem lesz semmije, soha nem fog harmóniába kerülni, egymásra találni, hangolódni a házasságban.

Időt kell szánni egymásra. Egymáson ne spóroljunk! Ha nem szánunk a házasságra időt – mert mi a családért élünk –, akkor majd közben elillan a házasság a családból. Ez szokott a tragédia lenni.

Ha a házasság kibillen a család alól, vége a boldogságnak, hiába van meg mindenünk.

Annyi jövőnk van, amennyi egészséges házasság. Csak annyi!

Forrás

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok