Hogyan találjak katolikus feleséget – négy variáció egy témára

Ha azt mondod, esélytelen vagy, a képen a válaszom.

Nick Vujicic végtagok nélkül született, és gyönyörű felesége van. Számodra sem lehetetlen, hogy helyes katolikus lányt találj feleségül!

Ha igyekszel Krisztus útján járni, imádkozol, szentségekhez járulsz, és úgy érzed, Isten házas hivatást szán neked, akkor a következőket javaslom:

1. Mutatkozz be mise után!

Sokáig naponta jártam misére. Az évek során sok szimpatikus lányt láttam. Abból, hogy hétköznap is elmentek misére, tudtam, hogy komolyan veszik a hitüket. Így a leendő feleségemmel kapcsolatos legfontosabb feltétel már teljesült is. 

Három lánynak mutatkoztam be hétköznapi mise után. Egyiküket már sokszor láttam. Összeszedtem a bátorságomat, mondtam egy fohászt, és a templomajtóban megszólítottam. Kicsit kínos volt így „letámadni”... de ha nincs más, természetesebb ismerkedési lehetőség, nem kell szégyellni.

Megkérdeztem, volna-e kedve valamikor együtt ebédelni. Igent mondott, és megadta a telefonszámát. Ebből a kapcsolatból végül nem lett semmi. Isten akarata más volt, és ezt hamarosan felismertük. A lényeg azonban: így is találkozhatsz emberekkel, és nem kizárt, hogy a leendő feleséged is köztük lesz.

2. Mondd másoknak!

Ma már nem a család szemeli ki a leendő házastársat, de másoktól is kérhetünk segítséget. Én is megkértem a templomi barátaimat, hogy járjanak nyitott szemmel. Néhány hónap múlva egy idősebb házaspár, akiket a hétköznapi misékről ismertem, szólt, hogy van egy lány, akivel érdemes volna megismerkednem.

Kiderült, hogy látásból én is ismerem a templomból. Nagyon szép volt; az a típus, akihez a legtöbb fiú nem mer közeledni, mert „nincsenek egy kategóriában”. Meghívtam ebédelni, beszélgettünk telefonon, de nem lett belőle kapcsolat. Intellektuálisan nem illettünk egymáshoz. Így van ez... kudarc, mégis örülök, hogy megismerhettem egy értékes, fiatal katolikus nőt. A lényeg: ne szégyelld megkérni hívő barátaidat, főleg házaspárokat, idősebbeket, hogy figyeljenek helyetted is!

3. Csatlakozz a fiatal felnőttek csoportjához!

Igen, vannak ott olyanok, akikkel SOHA nem randevúznál. De vannak olyanok is, akik szintén hívők és ismernek másokat. Az sem lehetetlen, hogy a leendő feleséged csatlakozik a közösséghez. Ha fiatal felnőttek csoportja nem létezik, indítsd el! Vagy járj el valahová, ahol van ilyen közösség.

Egyébként is érdemes elmenned olyan helyekre, ahol katolikus fiatalok összejönnek. Sok év után egy ilyen rendezvényen találkoztam egy középiskolai focis társammal - és a húgával. Vonzó fiatal nő lett belőle, pedig régen észre sem vettem. Elkísértem, beszélgettünk, elkértem a telefonszámát. Elkezdődött egy kapcsolat, amiből majdnem házasság lett. Istennek más terve volt számunkra, de ez a kapcsolat ismertetett meg a test teológiájával és hozta közel hozzám a Szent Család tiszteletét. Isten mindenből jót tud kihozni.    

4. Próbálkozz a neten!

Már hallom is a tiltakozást: „A netes társkeresés szörnyű / nem működik / hülyeség / természetellenes / lúzereknek való / drága.”

Öt évig voltam fönn két katolikus társkereső oldalon. Több száz levelet írtam fiatal nőknek. Kétszer utaztam át az országon, hogy valakivel személyesen találkozzam. És mi történt? Végül az egyik levelemet annak a lánynak küldtem, aki a feleségem lett. A harmadik utazás hozzá vitt. Összeházasodtunk, és nem lehetnénk boldogabbak. Ha nem próbálkozunk a neten, nem találkoztunk volna.

Hogy te is az interneten fogod-e megtalálni életed párját? Nem valószínű. Mint ahogy az sem valószínű, hogy a templomban, szórakozóhelyen, koncerten vagy akárhol találkozol vele. A lényeg: élj ezzel a lehetőséggel is! VANNAK, akiket Isten a neten keresztül vezet egymáshoz. Hátha...

(Devin Rose írása nyomán/heroicvirtuecreations.com) 

párKatt.hu - a katolikus társkereső


További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok