Anna 2022-ben éppen leiratkozni készült az oldalról

Kedves párKatt!
 
Bálint: Sok csalódás után úgy döntöttem, hogy habár már nem vagyok húszéves, adok magamnak még egy esélyt a párkapcsolatra. Ezért 2022 júliusában regisztráltam a párKatt oldalra. Annára éppen az utolsó pillanatban írtam rá, ő ugyanis pont leiratkozni készült az oldalról.
 
 
Anna intelligenciája,  egyedi humora és magával ragadó egyénisége hamar megfogott. Az első találkozóra július 31-én került sor, ami nagyon jól sikerült. Végül hivatalosan augusztus 18-án jöttünk össze.  Azóta sokat találkozunk, járunk színházba, moziba és étterembe. Szerencsére az eddig felmerült nehézségeket is könnyen tudtuk kezelni. Ebben sokat segítettek a közös szentmisék és imák.

Kérem Isten áldását a további közös életünkre!
 
Anna: Bálint írását csak kiegészíteni tudom. Valóban, éppen feladni készültem, amikor befutott levele, s úgy gondoltam, legalább adok egy esélyt, s visszaírok neki. Ebből végül az kerekedett ki, hogy megéltünk közösen egy felújítást, munkahelyváltást, kirándulásokat és nagy beszélgetéseket, nevetéseket, komoly és komolytalan dolgokat, s hol van még a vége. Nem gondoltam, hogy találok olyan valakit, akivel ennyi mindent el lehet érni, akivel ennyi közös dolgot meg tudok osztani. Csak csatlakozni tudok Bálint utolsó mondatához: további közös életünkre imáitokat és Isten áldását kérem!
 
A fenti levél 2023 februárjában, a párKatt tízéves születésnapi pályázatára érkezett.
2024 januárjában Annáék örömteli kiegészítést küldtek:  
 
Kedves párKatt csapat!
 
Levelünk megírása óta számtalan csodálatos dolog történt, melynek eredményeképp idén május 18-án Isten színe előtt örök hűséget fogadunk egymásnak.
Szeretnénk kérni imáitokat, hogy a megkezdett közös utat még sokáig – örökké – közösen tudjuk folytatni.
 
Anna és Bálint
 
Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok