Nem volt nehéz megtenni az első lépést, ugyanis volt egy elírás az oldalán

Kedves Párkatt Csapat!

Kicsit (nem kicsit) megkésve íme a mi történetünk:
 
2016 novemberében lettem az oldal tagja, miután a világi társkeresőkben minden bizodalmam megrogyott. Úgy gondoltam, hogy ha itt nem találom meg a megfelelő társat, akkor sehol.
 
Volt pár úriember, akivel leveleztem, de egyik beszélgetés sem fajult randiig. Mígnem már 2017 januárjában – ha jól emlékszem, 4-én – el nem kezdtem böngészni a már korábban "kedvencnek" jelölt úriemberek között, és ahogy az adatlapokat olvastam, Marci igazán szimpatikusnak tűnt. Nem volt nehéz megtenni az első lépést, ugyanis volt egy elírás az oldalán. Gondoltam, felhívom a figyelmét erre az apró bakira.
 
Három nap múlva már találkoztunk, és tettünk egy óriási sétát Pesten. Ha valaki nem emlékezne, akkor volt a tél leghidegebb pár napja, nappal is mínusz 20 fok körül volt a hőmérséklet. Szerintem életemben nem fáztam annyira, mint abban a pár órában, ennek ellenére mégis nagyon jól éreztem magam, és minden bizonnyal Marci is, mert indítványozott egy következő hétvégi randit, majd aztán következőket is. A Jászberény-Nagykovácsi közötti nagy távolság miatt sajnos sűrűbben nem tudtunk találkozni.
 
Rövidesen már a családoknak is bemutattuk egymást, illetve májusban megtörtént a lánykérés. Az esküvőt 2018 júniusában tartottuk Jászberényben. A gyermekáldásra sem kellett sokat várni. Esküvő után egy hónappal kiderült, hogy babát várunk. Kislányunk már 2 éves és igazi kis zsivány. Idén pedig kiderült, hogy hamarosan érkezik a kistestvér.
 
Valószínűleg nélkületek soha nem találkoztunk volna, amiért igazán hálásak vagyunk. Kívánjuk, hogy mindenki találja meg a neki megfelelő társat, akivel igazán boldog lehet.
 
Üdvözlettel:
Anett és Marci
 
2021. április

A kép illusztráció (gettyimages)

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok