Valami (Valaki?) azt súgta, hogy próbáljak meg ismét regisztrálni

Kedves PárKattosok!

Bátorításként szeretném elmesélni a mi történetünket.

Az egész másfél éve kezdődött. Otthon voltam, és nem volt sok tennivalóm. Már egy ideje kacérkodtam a párkeresés gondolatával, de eredetileg egy távolabbi időpontot tűztem ki magamnak, hogy regisztráljak. Voltam már korábban tagja a párKattnak és több más online társkereső oldalnak, s bár több emberrel is leveleztem, illetve találkoztam, nem találtam magamhoz illő társat, így kicsit keserű szájízzel töröltem magam a felhasználók közül.

Most mégis valami (Valaki?) azt súgta, hogy próbáljam meg ismét, így hirtelen felindulásból regisztráltam. Rögtön több megkeresést is kaptam, el is indultak a beszélgetések a szokásos információcserékkel.

Két nappal később viszont egy szokatlan üzenetet kaptam: "Szia! Mi volt a jeled az oviban, és milyen színű a fogkeféd?" Az üzenetet egy, már a képek alapján is rokonszenves fiú küldte, aki azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Később elmondta, hogy épp törölni akarta magát az oldalról, de úgy gondolta, nekem még ír. Majdnem nem akadtam fenn a szűrőjén, mert lefelé kerekítettem kicsit a magasságomat. :D

Rengeteg üzenetet váltottunk, már az ütemén is érezni lehetett, hogy érdeklődünk egymás iránt, és a tartalmukból is egyre inkább a közös értékrend és szimpátia bontakozott ki, így 10 nap múlva meg is beszéltünk egy randit.

Voltam már korábban ilyen találkozókon, de eddig mindig kicsit erőltetettnek éreztem a beszélgetést, félszegnek a jelenlétet. Ám erre a randira teljesen más érzésekkel készültem, volt bennem egy valamilyen bizonyosság, hogy ez most jó lesz. Imádkoztam is érte, hogy tudjunk őszintén kommunikálni, nyitottak legyünk egymásra.

A Gellért téren találkoztunk, és a Duna-parton sétáltunk, majd felmentünk a várba, és végül a Kálvinon búcsúztunk el. Kellemes tavaszi idő volt. Javaslom egyébként a sétát mint randihelyszínt, hiszen nem kerül semmibe, és sokkal lazább helyzetet teremt, mintha vendéglátó helyre mennétek. Elmaradnak a kínos körök a meghívással is. Kedves dolog viszont vinni valami rágcsálnivalót, amivel meg lehet kínálni a másikat. :)

Nekünk nagyon bejött a dolog, utólag lemértük, és az első pár randin rendre 10 kilométereket sétáltunk, és közben nagyon sokat beszélgettünk. Az elejétől egyértelmű volt mindkettőnk számára, hogy ez most valami több, valami nagyon szép köztünk, így néhány hét alatt egy pár lettünk.

Sokat találkoztunk, ismerkedtünk, egyre mélyült a kapcsolat, amire már a kezdetekről komoly szándékokkal tekintettünk, így megismerkedésünk első évfordulóján megkérte a kezem, és én boldogan mondtam igent. :)

Nem volt hosszú jegyességünk, csupán fél év, hiszen idén szeptemberben házasodtunk össze, de belefért minden, amit szerettünk volna - jegyesoktatás, sok tartalmas program, az esküvő alapos megszervezése, amin sokszor éreztük a Gondviselés jelenlétét.

A szertartás nagyon bensőséges volt, a lakodalom pedig fergeteges. Azóta együtt is élünk, és azt érezzük, hogy napról napra jobban szeretjük egymást, folyamatosan tud tovább mélyülni a kapcsolatunk.

Mikor még párt kerestem, sokszor intettek türelemre, és hallottam azt, hogy majd megtalál az, akit keresek, ha megfelelő lesz az idő. Nem nagyon tudtam ezt elfogadni, de most mindketten azt érezzük, hogy senkiért nem cserélnénk el a másikat, és hogy úgy és akkor történt minden jól, amikor megtörtént, mert igazi társakra találtunk egymásban. Legyetek tehát kitartóak, imádkozzatok sokat a leendő társatokért, és dolgozzatok közben magatokon, hogy megtaláljátok az esetleges elakadások okait, és jó társsá válhassatok!

Szeretettel,

Johanna és Antal

2018. november 6.

Kedves ifjú Házaspár! Köszönjük, hogy írtatok! Isten áldása kísérjen Benneteket!

Összes sikertörténet