Ha ezt megtalálod valakiben, ne keress tovább!

A legfontosabb tulajdonság, amit társválasztáskor keresni érdemes

Bár nem vagyok házas, valamelyest szakértőnek tartom magam a házasság terén. Életem jelentős részében házassági és családi témákról beszéltem és írtam, ezért igen sokan fordulnak hozzám a házassággal kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal. Sok házasságot láttam: egészséges és gondokkal küszködő házasságokat, nem szoványos házasságokat és tönk szélére jutott házasságokat.

Sok mindent láttam, ami működik, és sok mindent, ami nem. Mely tulajdonságok segítik a házastársi boldogságot, és melyek akadályozzák.

S mivel egyedülálló vagyok, és egyedülállókkal dolgozom, sokat gondolkodtam azon, hogy milyen tulajdonságokat kellene keresniük a másikban a házastársat kereső egyedülállóknak.

Évekig tartó megfigyelés és gondolkodás után megfogalmaztam, hogy szerintem mi az egyetlen legfontosabb tulajdonság, amit a társválasztáskor keresni érdemes. Az egyetlen, amiből nem szabad engedni, függetlenül attól, hogy milyen aranyos, vicces, bájos – vagy katolikus – a jelölt.

Ez pedig az, hogy képes és hajlandó legyen lemondani a saját vágyairól a másik kedvéért.

Micsoda? – mondhatod erre. – És az, hogy katolikus? Hát nem a közös hit a legfontosabb? Nem ezért vagyunk itt?

De igen, a közös értékrend alapvető. Ezért vagyunk itt. Azonban rengeteg házasság megy szét azért, mert az egyik „katolikus” végtelenül önző, csak éppen nagyon jól tud vallásosnak látszani.

A házasság lényege az, hogy odaadjuk önmagunkat. Ez pedig önfeláldozást jelent. Azt jelenti, hogy lemondok arról, amit én akarok, azért, amire a házastársamnak – vagy a gyerekeimnek – szüksége van.  Azt jelenti, hogy ha kell, az egész életemet feláldozom a családomért.

Egy ideális világban persze a katolikus és az önzetlen szinonimák lennének. Hiszen Krisztust követjük, aki az életét adta menyasszonyáért, az egyházért.  És a meghívásunk arra szól, hogy őt utánozzuk.

Tehát a jó katolikus definíció szerint önzetlen lenne.

Csakhogy mindannyian tudjuk, hogy ez nem feltétlenül van így. A megváltatlan emberi természet önző. A hitnek kellene kigyomlálnia ezt az önzést. Ennek a mértéke azonban mindenkinél más.

Szinte mindenki vegyes indítékokkal megy bele a házasságba. Sokan azt nézik, hogy mit kapnak általa. Több szexet. Kevesebb magányt. Jobb társadalmi helyzetet.

Ám amit valójában kapnak: számtalan lehetőséget arra, hogy adjanak magukból – hogy olyan szinten gyakorolják az önzetlenséget, ahogyan arra gondtalan szingliként valószínűleg nem volt szükség. Hogy a családért lemondjanak az én-időről. Lemondjanak a karrierről vagy valamilyen álmukról, mert nem fér össze azzal, ami a többieknek a legjobb. Beteg gyermek mellett virrasszanak. Szép ruha és új autó helyett tandíjra és családi nyaralásra költsenek.

És folytathatnánk.

Az, hogy képesek-e felnőni ehhez a feladathoz, nagymértékben meghatározza a házasságuk sikerét vagy kudarcát.

Bizonyos mértékig mindannyian önzők vagyunk. És a házasság csodálatos intézmény arra, hogy ettől megszabaduljunk. Ehhez azonban engednünk kell, hogy megszabadítsanak tőle. Az az ember képes erre, aki némi előrelépést már tett ezen az úton.

Egy önimádó nárcisztikust a házasság nem fog az önfeláldozás példaképévé változtatni, még akkor sem, ha katolikusnak vallja magát.

Tehát igen, olyan társat keress, akivel azonos a hitbeli felfogásod. De menj tovább:

Olyan személyt keress, aki megéli a hitet. Aki Krisztus szeretetével szeret. Aki kicsiben és nagyban is következetesen bizonyítja, hogy képes áldozatot hozni a másikért. Nemcsak érted, hanem másokért is.

Majdnem kimondtam, hogy és őt válaszd házastársadul.  De persze van még egy lépés. Méltónak is kell lenned ahhoz a személyhez. Ami azt jelenti, hogy neked is gyomlálnod kell a saját önzésedet, és meg kell élned a hitedet.

Úgy látom, hogy azok a házasságok a legjobbak, ahol mindketten tudják, hogyan helyezzék a másikat – és a családot – a saját vágyaik elé.

Erre törekedj.

párKatt.hu (Forrás: Mary Beth Bonacci/Catholic Match)

 

 

További írások, videók