Így ünnepeltük a párKatt 10. születésnapját

Püspöki köszöntővel, könyvbemutatóval, pódiumbeszélgetéssel, sorsolással

Püspöki köszöntővel, könyvbemutatóval, pódiumbeszélgetéssel, előadással egybekötött találkozón ünnepeltük 2023. február 18-án a pesti Párbeszéd Házában a párKatt 10. születésnapját, a párKatt.hu és a TestTeo’ közös szervezésében.

Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke köszöntötte az indulása 10. évfordulóját ünneplő katolikus társkeresőt, és ajánlotta Corbin Gams Útikalauz szerelmeseknek című könyvét (megrendelhető itt). A párKatt-születésnap alkalmából megjelent kiadvány Szent II. János Pál pápa A test teológiája című tanítását ismerteti közérthető formában.

A köszöntő után a kötet szerzőjével, Corbin Gams-szal és a lektorral, Makkné Kende Adrienn-nel beszélgetett Krúdy Tamás újságíró, a párKatt.hu alapítója. 

A beszélgetést követően került sor a párKatt-párok számára kiírt pályázat nyerteseinek nyilvános sorsolására. A honlapon olvasható - és a pályázatra beérkezett, hamarosan megjelenő - több mint 100 sikertörténet beküldői közül három szerencsés pár nyert gyertyafényes vacsorát. 

Az eseményről a Magyar Kurír is hírt adott; a képes tudósítás itt található.

párKatt.hu

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok