A szerelem mennyország, a házasság pokol?

Legalábbis ezt írta Lord Byron 150 évvel ezelőtt. Nem láthatta előre, hogy e gondolata milyen hihetetlen népszerűségre tesz szert korunkban.

Jelen társadalmunkban a házassági szerelem, a szeretet szépsége és nagyszerűsége annyira elhomályosult, hogy legtöbben úgy tekintik a házasságot, mint valami börtönt, mint valami hagyományos, unalmas jogintézményt, mely árt a szerelemnek és megnyirbálja a szabadságot.

Valójában a házasságban megvalósuló szeretetközösség egyike az emberi boldogság legmélyebb forrásainak. A szerelem lényegénél fogva arra vágyódik, hogy vég nélküli, tehát örökös legyen. Ezért az a személy, akiben igazi szerelem van, azt akarja, hogy örökre együtt maradjon azzal, akit szeret, s éppen ezt az ajándékot adja meg neki a házasság.

Ezzel ellentétben az olyan szerelem, melyből hiányzik ez a föltétlen önátadás, a szerelem igazi lényegét árulja el. Az, aki ezt az önátadást elutasítja – vagy aki megszegi azzal, hogy egy másik kapcsolatot létesít –, önmagát csapja be. Összetéveszti az újdonság keltette izgalmat az igazi boldogsággal. Ez az érzelmi vereségtudat, mely korunkra annyira jellemző, társadalmunk alapjait ingatja meg, s részben a szabadság fogalmának félreértéséből származik.

Sokan azért ócsárolják a házasságot, mert nem látják, hogy egy személy akkor is a szabadságát gyakorolja, amikor szabadon leköti magát egy másik személyhez a házasságban.

A házasság e kritikusai azt sem látják, hogy akiben van következetesség és elvhűség – melyek az igazi nagy személyiségek lényeges jellemvonásai –, az döntésében híven kitart amellett, amit egyszer elhatározott, még ha az előtte lebegő cél később el is homályosul.

Ami a szerelmet és a házasságot illeti, a „poklot” abban nem a hűség, hanem a hűtlenség eredményezi. A hűség hiánya az embert látszólag szabaddá, de valójában magányossá teszi a fojtogató önzés csapdájában. Szemben Lord Byronnal és a közvéleménnyel, valójában éppen a házasság az, amely a férfi és nő közötti szerelem barátja és védelmezője. A házasság adja annak felépítményét, menedékét és azt a kedvező légkört, melyben növekedni képes.

Alice von Hildebrand (Forrás)

További írások, videók