Mit tehetünk most, hogy majdan boldog házasok legyünk?

Bíró László püspök hatalmas lelkigondozói tapasztalatából leszűrt gondolatai

1. Boldogságra vágyunk – de mi tesz igazán boldoggá?

Ilyen címet adtak nekem: Hogy majdan boldog házasok legyünk. Messzebbről indulnék, hátha még van közöttetek olyan is, aki esetleg arra gondol, hogy szerzetes vagy pap legyen. Onnan indulok, jó?

Én azt gondolom, hogy alapvetően az ember boldogságra vágyik.

És miből születik a boldogság?

Van egy nagyon kedves tanmese, Teilhard de Chardin írja, hogy mi a boldogság. Ez a mese arról szól, hogy van egy turistacsapat, ott vannak a turistaházban, és elhatározzák, hogy kimennek és megmásszák a közeli hegyet. Odaérnek a hegy lábához, fölnéznek a hegy csúcsára, és látják, hogy a hegy fölött hatalmas felhők tornyosulnak. A csapat menten három részre bomlik. A csapat első része azt mondja, gyerekek, olyan felhők vannak a hegy fölött, mi visszafordulunk a turistaházba, nem akarunk bőrig ázni. És visszafordulnak. A csapat második része azt mondja, igazatok van, hatalmas felhők a hegy fölött, de ha kijöttünk ide a hegy lábához, olyan szép ez a pázsit, leheveredünk. És letelepedtek. Zsibbadt az egyik oldaluk, fordultak a másik oldalukra, és így eltelt a nap. A csapat harmadik része azt mondta, mi azért jöttünk, hogy megmásszuk ezt a hegyet. Nekivágunk, nem vagyunk cukorból végül is.

Ez a csapat, ami három részre bomlik, az emberiség maga. Az emberiség egy része abban látja a boldogságot, hogy visszamegy a turistaházba. Ha ez a csapat vallássá tömörül, ők keresik a nirvánát. Minden baj oka az élet utáni vágyódás, a nirvána ennyit jelent. Akik pedig leheveredtek a fűbe, írja Teilhard, ők a hedonisták, a bonvivánok. Semmi erőfeszítés, élvezd az életet. A csapat harmadik része, akik nekivágtak a hegynek, azok nagyjából mi lehetnénk, keresztények. Azt mondja Teilhard, hogy el lehet dönteni objektíve, hogy melyik út visz a boldogsághoz. Azt mondja, hogy benne állunk egy evolutív világban, egy szüntelen fejlődő világban. Föltenni ezt a kérdést, hogy melyik adja igazán a boldogságot – azt mondja – olyan, mintha már fönn ülnél a vonaton, és a vonat száguld veled Párizs fele, és te mindig azon golyózol, hogy most akkor Párizs fele menjek vagy Marseille fele. Tehát egy iránya van a boldogságnak: előre, fölfele. Erőfeszítést kíván.

A boldogságot az adja, azt gondolom, ahol leginkább mások öröme tudok lenni. Abban az életállapotban találom meg a boldogságomat, amely nekem való. Ahol leginkább szét tudom magam ajándékozni. Az életnek egyetlen feladata, azért vagyunk, hogy szétosszuk önmagunkat. Az izgalmas kérdés, hogy merem-e vállalni azt az elhivatottságot, ahol leginkább szét tudom magamat ajándékozni.

Van, aki úgy gondolja, hogy akkor tud leginkább szétajándékozni, ha házas lesz. Van, aki úgy gondolja, ha nem lesz házas, hanem elmegy szerzetesnek vagy papnak. Nem szeretek csak a házasságról beszélni, amikor boldog jövőről van szó. Egyenlő esélyes mindegyik életállapot.

Már pap voltam, amikor II. János Pál pápa sorjában mindegyik életállapotról írt egy-egy apostoli buzdítást. Írt a szerzetesekhez egyet: a Vita consecrata, Megszentelt élet kezdetűt; írt a házasokhoz egyet: Familiaris consortio, és írt a papságról, a papnevelésről egyet: Pastores dabo vobis. S mind a háromban leírja ugyanazt. Mind a három állapot tulajdonképpen jegyesi állapot.

Előtte is hallottam, de egészen mélyen tőle értettem meg, mennyire egyforma a három állapot: a szerzetesség, a papi és a házas állapot. Azt mondja II. János Pál pápa: a szerzetes, a pap és a házas ugyanarra van meghívva, hogy mutassa be a világnak, hogy Isten – a vőlegény Krisztusban – hogyan szereti az ő egyházát, az ő népét. Tehát mind a három alapvető állapot – de tudjuk, van több állapot is: özvegyi állapot, sok minden más is –, mind a három állapot lényegében ugyanarról szól: eljegyzett állapot. A házas is, a szerzetes is, a pap is egy életen át odaadott állapot. A vőlegény és a menyasszony, ha normálisak, akkor osztatlan szívvel ragaszkodnak egymáshoz, és ettől boldogok. Persze sokszor ez erőfeszítést is kíván.

Alapvetően mindnyájunknak ez a hivatása. Hogy osztatlan szívvel ragaszkodjunk valakihez. Egy idős pappal beszélgettünk a papi lelkiség lényegéről. Egy asztalnál voltunk kettesben. Letette az eszcájgot a kezéből, és úgy kérdezte: Tudod, mi a papi lelkiség lényege? Aszongya: Csak valakiért lehet élni, valamiért nem. Igen, a házas is, a nem házas is, aki az egyházban fölvállalja a teljes önátadást, mindegyik valakiért él. Én se valamiért élek, hanem valakiért. A házas is valakiért él.

2. Már most készítsd magad ajándékul valakiknek!

Mind a három – szerzetesi, papi, házas – állapotra, boldog állapotra a készület ugyanaz. Alapvetően mert mindegyik életállapot valakiért való élet, föl kell tudni nőni ahhoz, hogy szeretni tudjunk. Mit jelent szeretni? Nyilván nagyon sokféleképpen megfogalmazták ezt a történelemben. Alapvetően a szeretetnek két összetevője van: önátadás és elfogadás.

Az önátadás a szeretetteli adás. Egy nagy gondolkodó, mikor beszél a szeretetről, Jézus szavát idézi: „Én vagyok az élet kenyere, aki e kenyérből eszik, az örökké él.” Azt mondja ez az író, hogy micsoda öntudata van Jézusnak: azt mondja, hogy egyem. Azt mondja, ha én valakit szeretek, és kéri a legkedvesebb tárgyaimat, gondolom, odaadom neki. Ha azt kéri, engedd, hogy „megegyelek”, akkor megtorpannék. Mert mindjárt bevillanna az agyamba, hogy mennyi „mérgező anyagot” vinnék be a szervezetébe. És itt kezdődik az életállapotra való fölkészülés.

A szeretet adás, önajándékozás. Akár házasságra készülök, akár szerzetesi vagy papságra készülök, mindegyik teljes önátadást kíván, akkor leszek boldog. Föl kell menni a hegyre. És készülni házasságra vagy majd más életállapotra azt jelenti, hogy „fogyaszthatóvá” teszem magam. Akik házasság előtt álltok, már most készítsétek magatokat ajándékul valakiknek, valakinek.

Hogy igazán ajándék lehessek a jövendőbelim számára, házastársam, gyerekeim vagy híveim, szerzetestársaim számára, ahhoz egész emberré kell válnom. Itt kezdődik a boldog életállapot. Mennyire sikerül magamat ajándékká tenni?

Ajándékká lenni, egész emberré lenni - úgy is mondhatnám: egészségessé lenni - három síkot jelent. Egyrészt fizikális szinten, másrészt szellemi síkon, harmadrészt pedig lelki síkon. Iskolákat szokták úgy kategorizálni mint versenyistálló. Némelyik iskolában agyalják az embert, és csak az agyával foglalkoznak, azt osztályozzák. Hagyom magamat agyalni, és nyerem az országos matematikai versenyt, de már kettőt se tudok lépni, mert fizikálisan elhanyagolom magam. Elő tud fordulni. Az izgalmas az – most nézzél magadba –, hogy mennyire van egyensúlyban az élet ezen három területe bennem. A lelki, a szellemi és fizikális lét. Mennyire egyensúlyban bontakozik? Mennyire áll minden a lélek vezetése alatt? Tehát készülni boldog házasságra, boldog papságra vagy szerzetességre azt jelenti: kész vagyok arra, hogy szeressek, vagyis odaadhassam magam valakinek, ne csak önmagam torzójával lepjem meg a páromat.

A szeretet: elfogadás. Föl lehet tenni a kérdést, hogy miért szeretem a másikat. Azért, mert szőke? És ha megőszül? Azért, mert bársonyos a bőre? És ha megvénül? Azért, mert szépen csengő a hangja? És ha agyonbagózza a hangját? Akkor nem fogom már szeretni? Miért szeretem a másikat? Valaki így fogalmaz, hogy amíg meg tudod mondani, miért szereted, lehet, hogy nem szereted, csak kedveled. Összekeveredik benned a két fogalom, hogy szeretni és kedvelni. Lehet hogy azt kéne szeretnem, akit nem kedvelek. Mikor azt mondod, szereted az X tanárt… kedveled, nagy valószínűséggel. Más valakit kedvelni és más valakit szeretni. A szeretet lehatol a másik személyének a mélyébe, és azt mondja a másik felé: jó, hogy Te Te vagy. Az elfogadás. Ez a szeretet: jó, hogy Te Te vagy. Lehet olyan benne, amit szeretnék megváltoztatni, de ha nem változik meg semmi, akkor is szeretem, vagyis elfogadom őt, mert ő: ő.

Igen ám, de ahhoz, hogy valakit el tudjak fogadni, el kell magamat fogadni először. Legnehezebb mesterségek közé tartozik, hogy önmagamra igent mondjak. Valaki így fogalmaz, hogy ha nem tudom magamról elfogadni, hogy én vagyok az X, akkor hogy tudnám elfogadni, hogy a másik az Y. Azt gondolom, hogy a boldogtalan élet nagyon sok esetben abból fakad, hogy önmagamat nem fogadom el. Önmagamat értéktelennek tartom. Önmagamat nem szeretem. És ha magamat nem tudom elfogadni, magamat nem szeretem, akkor kiszolgáltatott vagyok. Nem az leszek, amiért az Isten megálmodott. Már rosszul kezdődik a párkapcsolatom. Már csak sodródok benne, mert magamat nem tudom elfogadni, nem merem föltételezni, hogy a másik elfogadna engem. És a másik játékszerévé válok, és már nem azt az életet élem, amiről álmodnék. Nagyon fontos észrevenni az értékeinket, örülni annak, amit meg tudok valósítani. Örülni annak, hogy vagyok.

Tehát hogy boldog lehessek, ahhoz föl kell mászni hegyekre, merni kell önmagamat ajándékká tenni, és megtanulni önmagamat elfogadni, sőt a másikat is elfogadni. Adás, elfogadás és kölcsönösség harmóniája igazában a boldog állapot. Akármerre is küld a Jóisten. Nem lehet megúszni, a boldogságnak egyetlenegy módja van: az ajándékozás és az elfogadás kölcsönössége. Ez távolabbi felkészülés mindegyik életállapotra, mindegyik életállapotra.

Egyvalamit hadd tegyek hozzá, amit kihagytam az egészből. Hogy ajándék lehessek, ahhoz nemcsak önmagammá kell lennem, hanem kell tudni kézbe venni önmagamat. Egyfajta fegyelem kell az élethez, ezt ma nem szeretjük. Fegyelem nélkül nem vagy képes odaadni magadat a másiknak, és nem vagy képes ott tartani magadat a másiknál. Mert most láttál egy csinos fiút vagy lányt, akkor most az övé leszek, következő kanyarban látok egy még csinosabbat, akkor meg annak adom magamat oda, mert semmi fegyelmem nincsen. Az életemben hallott legszomorúbb történetek közé tartozik, mikor a nászúton csalta meg a fiú a lányt, de hát meg is érdemelte, ha ennyi fegyelmet neveltek egymásba az udvarlási idő alatt. Amikor már felnőtt vagy, és kivívtad a függetlenséged, akkor már senki nem állhat a sarkadban, hogy ezt tedd meg azt tedd, neked kell tenned. Hol van a tekinteted, hol van a füled, merre lépsz? Mert már nem mondják neked.

Sokszor jönnek hozzám, hogy talán papi hivatása vagy szerzetesi hivatása van, s várja a nagy jelet, hogy az Úristen megbillenti hátulról, bebillenti egy szemináriumba vagy kolostorba. És nem billenti be az Úristen. Melyik életállapot az enyém a három közül? Mi az Isten akarata? Minek alapján dönthetem el? Azt szoktam erre válaszolni, hogy Isten akarata fölismerhető az adottságaimból, a körülményeimből. Merjem a nehezebbet választani, de nem biztos, hogy a nehezebb az Isten akarata. S minél kevesebb önzéssel. Nagyjából erre kell figyelni. Tehát mi az adottságom? Szokták mondani, hogy aki lát egy csöpp vért és elájul, ne menjen sebészorvosnak. Mik az adottságaim? Mik a körülményeim? Mehetek arrafele. S tényleg merjek önzetlen lenni mindhárom állapothoz. Melyik állapotban tudok boldogítóbb lenni és boldog lenni? Ez a döntő kérdés.

3. Biztosan elvakít a szerelem?

Innentől kezdve menjünk a házasság felé, hogy boldog házasok legyünk. Idáig az volt, hogy mindegyik állapotra közös a felkészülés. Most a házasság. Figyeljünk arra a különbségre, hogy kedvelem vagy szeretem. Nem elég valakit kedvelnem, szeretnem kell. Azt szokták mondani, a szerelem vakká tesz, én azt mondom, a szerelem látóvá tesz. Mind a két mondat igaz.

Miért mondják azt, hogy a szerelem vakká tesz? Mert sokszor megtapasztalják az emberek, hogy vakká tesz. Igen, egy okos embertől tanultam meg, hogy létezik szerelem szeretet nélkül. A szeretet nélküli szerelem vakká tesz. A szeretettel párosuló szerelem meg látóvá tesz. Ilyen szerelmeknél lehet látni, hogy pontosan tudják egymás végességét, egymás hibáit, testi csúnyaságait, s mégse tudnák elképzelni egymás nélkül az életüket. Tehát a szerelem, ha szeretettel párosul, látóvá tesz. Ha csak úgy magában egy érzéki vonzódás, az vakká tesz. Tehát szeretni kell a szerelemben is. Egymás végességét is. Egymás hiányosságait is.

Az igazi párkapcsolatban tulajdonképpen az a felszabadító, hogy én szeretem őt, kimondom kimondatlanul is feléje: jó, hogy Te Te vagy, és ő is ezt mondja felém: jó, hogy Te Te vagy. S végre mind a ketten az lehetünk, akik vagyunk, nem kell kirakatot rendezni, színjátszani, mert tudom, hogy elfogad mindenestül. S ettől boldogító a szerelem. Hogy tetőtől talpig elfogadott vagyok. Örülök a másiknak, és ő is örül nekem. Minden egészséges lelkű ember az ellenkező neműhöz vonzódik, az úgy önmagában kevés. Szerelem a szeretettel párosulva: itt kezdődik a párkapcsolat. Tiszta látás, s annak a megélése, hogy a hiányosságaival együtt csak vele tudnám elképzelni az életemet, ő számomra most az egész világ.

A szerelem is, ahogy az ember önmagában, három síkon épül: lelki síkon, szellemi síkon, testi síkon. A nehézkedési erő visz a testi sík irányába. Ha nem lennék pap, akkor is óva inteném a világot már, hogy állj! Mit tegyünk inkább? Mert alapvetően itt nem a szexualitás tiltásáról, hanem a szexualitásnak a helyén tartásáról van szó. A tisztaság az nem a szexualitásnak a visszautasítása, hanem a szexualitásnak a személy alá rendelése, integrálása az egészbe.

Csúnya hasonlattal azt szoktam mondani, hogy a kiskutya az utcasarkon nem tudja szeretettel megcsinálni a másik kiskutyát, önmagát nem tudja hozzátenni ahhoz, amit tesz. Sok fiatal is így van. Azt se tudja, hogy ki fia borja, akivel összefekszik, s csak két nemi szerv találkozik. Az ember az egyetlen lény, aki a gesztusaihoz hozzá adhatja önmagát. Kezet foghatok úgy valakivel, hogy csak a mellső mancsomat nyújtottam oda, és kezet foghatok úgy is, hogy itt vagyok veled, s két ember boldogan találkozik. Ha az ember gesztusaihoz nem teszi hozzá önmagát, akkor nem emberi módon használja a gesztusait, mert az ember az egyetlen lény, aki a gesztusaihoz hozzáadhatja önmagát.

Lelkileg, szellemileg fölépíteni a kapcsolatot, ez a mi alapállásunk. Sokáig kezdő papkoromban nem tudtam mit kezdeni azzal az érvvel, hogy ezt is ki kell próbálni. Házasoktól tanultam meg, hogy ha két ember között lelki, szellemi egység van, akkor a testi harmónia megvalósul. De fordítva semmi garancia nincs rá. Azt gondolom, hogy azok a házasságok bomlanak föl kötelezően pár év után, ahol lelki, szellemi síkon elhanyagolt a kapcsolat, s testi síkon nagyon harmonikusnak látszik. A Jóisten úgy alkotta meg az embert, különösen a női embert, hogy úgy tudja magát átadni egy életen keresztül a párjának, hogy ha már a két személy egymásnál van. Elszerelmeskedni egy életen át nem tud két ember, ha nincs lelki, szellemi egység közöttük. Az udvarlási időnek a feladata az, hogy egy életre megalapozzuk lelkileg, szellemileg a kapcsolatunkat, egységünket.

A lelki egység nálunk, hívő embereknél jelenti a vallásos élet közös cselekvéseit: közös imádságot, a közös szentmisét, talán keresünk lelki vezetőt, ha papot nem is találunk, találunk tekintélyesebb házast vagy egyedülállót, akiben mindketten egyformán tudunk bízni. Tehát van közös lelki vezetőnk. Aztán: megtanulni beszélni a hit dolgairól, tanúságtevően: egy igazság hogyan világosodott meg számomra, egy eseményben, történésben hogyan láttam meg az Isten szeretetét, ezekről tudjunk beszélgetni. A lelki egység az egyik módja tehát a közösen megélt vallásosság.

A másik része az, hogy megtanulunk kommunikálni egymással. Mindig azt mondom, hogy igazi elmélyült párkapcsolatban a másikat az izgatja, amit csak te tudsz kimondani. Az igazi beszélgetés a párkapcsolatban nem az, amit mindenki lát az életünkből - végül is a házasság is így működik -, hanem amit senki nem lát, csak te, s a párod erre kíváncsi. Tehát megosztani, amennyire az ember képes rá, önmagunk belsejét egymással. Ez a lelki egység, kommunikáció. Tudjátok, az egyik naptól a másikig annyi minden történik, hogy nincs másra időtök se, ha komolyan csináljátok, mint hogy megbeszélitek a dolgokat. Tehát minden randin meg kéne beszélni, hogy mi történt események szintjén az elmúlt találkozótól, mit tervezünk a következőig, aztán hogyan éltem meg azt, ami történt, ez a mélyebb síkja.

Mindig kéne egy pici sarkát tervezgetni a házasságnak. Annyi fölösleges veszekedéstől meg lehetne óvni a házasságot, ha jó az udvarlás. Eltervezni, hogyan fogtok ünnepelni, szabadságot hogyan képzeljük el, gyerekeket hogyan képzeljük el, hányat, mikor, anyagiakkal hogyan fogtok bánni. Rengeteg téma van. Szóval van álom és álmodozás. Megálmodni a házasság minden zegzugát, minél kevesebb maradjon akkorra, mire házasságot köttök, s kényszerűen bólintotok rá csak arra, amit a másik ötletel. Annál könnyebb lesz majd tenni később. Tehát megálmodni a házasságot.

4. Szellemi-lelki egységre törekedjetek tisztán, s a testi egység meglesz

Nagyon fontos a boldog házassághoz megismerni egymás családi hátterét. Olyan gyakran szavalom ezt a mondatot, hogy két dolgot nem lehet megváltoztatni, vagy nagyon minimálisan csak: a karaktert és a mintát. Mit látok egész életemben odahaza? Nagyon fontos megismerni. Szoktam mondani esküvői beszédekben is: az a mondata a Szentírásnak, hogy „elhagyja az ember apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik” nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk a szüleinknek, ha megesküdtünk. Hanem azt jelenti, hogy egy új otthont fogunk alapítani, az otthon szép szokásait összeadjuk, integráljuk közös életünkbe.

Nagyon-nagyon meg kell ismerni egymás hátterét. Egy megtörtént eset: szétmentek, aztán újrakezdtek. Nem tudom, mi lesz a vége: folyamatban van egy párkapcsolat, egy élettársi viszony. Már kétszer fölvettem őket a naptáramba esküvőre, de még élettársi viszonyban vannak. Valami olyanon vesztek össze, hogy fiúnak a mamája mindig szokta a férfinépnek odahaza összerakni a szendvicset reggel. Az élettárs hölgy pedig még csak föl se kel elköszönni élettársától, csak úgy elengedi. A fiú összerakja a szendvicset, s indul. Biztos nem gond neki összerakni egy szendvicset, de akinek egész életében az anyukája összerakta reggel, az nagyon nehezen tudja megélni a gondoskodó szeretetet a felesége részéről, az élettárs részéről, ha nem rakják össze neki a szendvicset.

Ilyen semmiségeken tud múlni az élet. Megismerni egymás hátterét. Amit apámnál láttam, azt várom el sokszor a férjemtől. Amit anyámnál láttam, azt várom el a feleségemtől. Persze szoktunk ezekből egy picikét engedni, de jó, ha már ismerjük előre az ottani szokásokat. Megálmodni, figyelve egymás karakterét, egymás családi hátterét. Nem butaság a régi magyar közmondás, hogy „nézd meg az anyját, vedd el a lányát.” Ebben sok igazság van, mert belénk ég a minta.

Ha nagyon hamar a szexualitásra terelődik a figyelem, akkor látszólag nagyon könnyű a kapcsolat, mert két emberben mindig gyülemlik föl feszültség, s akkor a szexualitásban ez kisül, hú de szép, hú de jó minden. Nem is tudom, hogy miért vesztünk össze két órával ezelőtt.

Kell, hogy kialakuljon a kommunikációs készség az udvarlási idő alatt, és kell, hogy megszülessen, megformálódjék a konfliktusmegoldó képesség. Tudjatok egészségesen veszekedni. Ez nagyon fontos dolog. Jókat veszekedni. Ha nem gyakoroljátok be, nem fog menni később. Megtanulni veszekedni, az egy jó műfaj, bátorítalak benneteket már udvarlási időszakban is, jó?

A boldog házasság alapja a lelki egység, a másik pedig a szellemi egység. Tehát valamennyire meg kell ismernem a másiknak még a foglalkozását is, hogy tudjak legalább kérdezni, értsem meg, hogy mivel telik az ő napja, miért szomorú vagy miért dühös. Annyi keserű panasz: „Hiába mondanám meg, úgyse érti, miről beszélek.” Minimál szinten azért szellemi közösségben kell lenni szakmai vonalon is. Például hogy megértse, miről beszél a másik, mitől fáradt el. Néha látni, akkora fegyelmet kíván a házasoktól az élet. Este hazajön a férj, de halványlila gőze sincs a feleségének, hogy milyen stresszhelyzetből érkezik haza a férje. A szolidaritás szintjén is épülni kell. Tehát igenis meg kell ismernünk egymás szellemi életét. Szokták kérdezni, hogy legyen-e diplomája, ne legyen diplomája? Nem a diploma a lényeg, hanem az, hogy mennyire vagyunk azonos szellemi szinten, megérjük-e egymást. Van-e szellemi közös nevezőnk? Abba bele lehet fáradni, ha nem vagyok szellemi társa a páromnak.

Közös lelki, szellemi élet begyakorlása alapvetően az udvarlás feladata. S ha a kettő a helyén van, akkor nem aggódok a házasság szexuális életéért. Nagyon ritka eset, mikor probléma szokott felmerülni.

Még egy picikét erről a szexről had beszéljek. Ha két ember mer tisztán élni, ez döntés kérdése alapvetően. Van szerelmes hittan sok esztendő óta, lassan divat tisztán élni, és jópofán csinálják. Meg szokták osztani a gondjaikat, hogyan néznek mások rájuk egy évfolyam-táborozás közben, hogy ők másképp csinálják. Ha dönt egy szerelmespár, hogy tisztán élnek, az egy közös társasjáték, jópofa társasjáték. Egyre többen. Megéri. Jó játék.

A tisztasággal be lehet gyakorolni a fegyelmet. Az élethez egy alapvető fegyelem kell. Megtanuljuk azt egymáson, hogy tudunk várni. Hány és hány alkalom lesz a házasságban, amikor huzamosabb ideig nem lehet együtt élni! És míg várunk egymásra testileg, addig begyakoroljuk azokat a gesztusokat, gyengédségeket, odafigyeléseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy harmonikus maradjon a házasság. Fegyelemmel rászorítjuk magunka a lelki, szellemi közösségre.

Ne menjetek a széles csapáson, megéri! Pláne ha jön a gyerek, akkor most mi legyen? Abortusz, kényszerházasság, még nem is ismerjük egymást... Tessék türelmesnek lenni és fegyelmezettnek! Már most, mikor csak messze álmodozunk a házasságról, papságról, mindkettőhöz ugyanaz a fegyelem kell. A hűséghez mindig fegyelem kell.

Egyet még hadd mondjak talán. Kedves fiatalok, egész fiatalok, látunk sok-sok nem szép házasságot. Higgyetek abban, hogy a tiétek szép tud lenni! Látunk sok élettársi viszonyt, tudnék hosszan beszélni negatív élményekről. Higgyétek el, nem az a jövő útja! Egyszer eskettem a famíliában – szeretem elmondani –, és a kis húgocskám, már asszonyka, hozom föl Pestre magammal, s mondja, azt látta, hogy sokan sírtak az esküvőn. És miért? Semmi ríkatót nem mondtam. Azt mondja: az évfolyamtársaim. Miért sírtak? Azért, mert ők soha nem fogják hallani ezt, hogy „Isten színe előtt feleségül veszlek.” Az élettárs-fiúk nem hajlandók velük anyakönyvvezető elé se állni, nemhogy pap elé.

Minden egészséges ember végső elköteleződésre, végső önátadásra vágyik. Vice versa. Ebből fakad csak boldogság. Álmodjatok házasságról, boldog házasságról, tiszta szerelemre építve! Kívánok hozzá sok boldogságot. Köszönöm szépen a türelmeteket.

Hogy majdan boldog házasok legyünk – Bíró László családreferens püspöknek a 15 éves Jubileumi Antióchiás Hétvégén elhangzott beszéde

További írások, videók