Egyéni MÉCS Napok – társkeresőknek
Kétnapos lelki program, ahol ismerkedésre is lehetőség nyílik.
A párKatt.hu és a MÉCS által közösen szervezett lelkigyakorlat már több ízben nagy sikert aratott.
Témák: önismeret, emberi kapcsolatok, hivatás, nyitottság, hit, Istennel való kapcsolat stb. Nem előadások hangzanak el, hanem személyes tanúságtételek, melyeket minden témánál kérdések alapján egyéni elmélkedés, majd beszélgetés követ. A kétnapos lelki programot szentmise és közös imák teszik teljessé.
Egy korábbi résztvevő írta: "Szeretném megköszönni, hogy részt vehettem ezen a szép alkalmon, ami segített kibővíteni a látókörömet, meglátni, hogy mennyi értékes és hasonlóan gondolkodó kortársam van, akik mellett könnyen lehet, hogy elszaladnék a hétköznapok során. Támogatást adott a gondolataim, céljaim rendezésében is. Nem utolsó sorban, nagyon nagy élményt jelentett egy ilyen befogadó közösség megtapasztalása, igazán felemelő volt."
További programok