Nem lúzer, aki a tisztaság útján jár

Az igazi tisztaság: erő, belső tartás, érték – éppen ezért vonzó!

A mai társadalom törvényen kívül helyezte a tisztaság kifejezést, a párkapcsolat tisztaságának fogalmát és valóságát. Helyét – jókora csúsztatással – a „biztonságos szex” foglalta el, ami a gyakorlatban számos kutató szerint kész katasztrófa. Az egészséges párkapcsolat feltétele, valamint a fertőző betegségek elleni védekezés egyetlen igazán biztos módja (hogy a lélek tisztaságának megőrzését ne is említsük) a házasság előtti önmegtartóztatás, a tisztaság.

Mi is a tisztaság? Semmi esetre sem negatív fogalom. Nem jelenti sem a szexualitás elutasítását, sem a szextől való félelmet vagy menekülést. Ellenkezőleg: az igazi tisztaság száz százalékos pozitív energia, belső töltés, érték, erő, kincset érő erény. Vagyis nagyszerű tulajdonság, ami értékesebbé teszi az embert. A tisztaság erő, ami kordában tartja és – az élethelyzetnek megfelelően – az igazi szerelem szolgálatába állítja a nemi ösztönt. A rosszul kezelt, elfojtott vagy önző módon szabadjára engedett nemi ösztön ugyanis rombolja a szeretetképességet.

A hívő ember számára nem kétséges, hogy a lelki egyensúlyt és békét egyedül Isten belsőleg megújító kegyelmének segítségével őrizhetjük meg. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele a komoly elhatározáson alapuló önfegyelem – hívők és nem hívők számára egyaránt. Ez a bátor kiállás, ez a valódi önuralom a tisztaság. Minden esetben Isten ajándéka, amit alázatos, kitartó imádságban kell kérnünk Tőle – s közben szüntelenül törekednünk kell az önfegyelemre.

(Gabriel Calvo: Kéz a kézben)

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok