Sikersztori helyett leírnék pár jó tanácsot

Csaba levele

Kedves Párkattos üzemeltető adminok!

Már négy hónapja nem használom a fiókomat társkeresésre. Azért lettem hirtelen passzív, mert összejöttem itt egy lánnyal. Nagyon köszönöm az oldalt és azt, hogy foglalkoztok vele. Ennek segítsége nélkül ma valószínűleg nem ismerném a jelenlegi barátnőmet.

Azt gondoltam, hogy a szokásos sikersztori helyett leírnék pár jó tanácsot, hogy hogyan érdemes ezt az oldalt kezelni, mert megdöbbenve láttam s hallottam másoktól, hogy az oldalon nagyon sokan nem tudnak egy jó bemutatkozást írni, sőt sokan nem tudják, hogy egy társkereső oldalt hogyan kell kezelni, és így el se jutnak az első randiig.

Nem állítom, hogy nálam van a bölcsek köve, de talán tudok írni pár olyan ötletet, ami tud pár embernek segíteni. Nekem se mondta senki, hogy egy társkereső oldalt hogyan kell használni, de ha elmondta volna, sok kellemetlen élménytől mentett volna meg.

Ez a levél elsősorban fiúknak szól, de nem árt, ha a lányok is beleolvasnak.

Bemutatkozás

Ezen az oldalon első lépésben nem a nagy Őt, nem feleséget, de még csak nem is barátnőt keresel. (Persze hosszú távon ez a cél, de ne szaladjunk túlzottan előre.) Ezen az oldalon első randit keresel. A bemutatkozásnak is ennek megfelelőnek kell lennie. A bemutatkozásnak egyetlen célja van: felkelteni a másik érdeklődését. Ennyi, nem több. Legyen az oldalad elég érdekes ahhoz, hogy rád írjanak vagy visszaírjanak. Minden, ami fontos rólad, úgyis kiderül majd az első randin.

Ne ess abba a hibába, hogy olyan bemutatkozást írsz, ami azt a benyomást kelti, hogy ez az utolsó lehetőséged, hogy házastársat találj magadnak, ezért mindent gyorsan leírsz magadról, nehogy olyan lánnyal menj el randizni, akiről kiderül, hogy mégse illetek össze. Legyen a bemutatkozásod laza, könnyed.

Ne írj túl sokat magadról, inkább hints csak el pár gondolatébresztő mondatot. Ha rögtön leírod, hogy milyen lányt, akarsz, azzal csak elijeszted a lehetséges jelölteket. Egy bemutatkozás legyen frappáns és egy kicsit vicces. Sugallja azt, hogy te egy érdekes férfi vagy.

1. szabály

Próbálj meg kitűnni kicsit a tömegből! Mutasd meg, hogy miben vagy más, mint a többiek. Kerüld a következőket: szeretek a barátaimmal időt tölteni, (mindenki szeret, ezért hívjuk őket a barátainknak), szeretek kirándulni (ezen az oldalon kb. mindenki), társasági lény vagyok, de néha szeretek egyedül is lenni (mint minden ember), szeretnék valakit találni... (ezért vagy fenn, egyértelmű). 

2. szabály

Ha leírod, hogy humorosnak gondolod magad, de az oldaladon egy jól sikerült poén sincsen, akkor senki nem fogja elhinni. (Körülbelül annyira leszel hiteles, mint ha valaki azt mondja magáról, hogy nagyon szeret sportolni, de közben 50 kg súlyfelesleg van rajta. Természetesen lehet, hogy ettől függetlenül tényleg szeret sportolni, csak ezt senki sem hiszi el róla.) Ne írd, hogy jó a humorod, hanem mutasd meg!

3. szabály

Az oldal nagy hangsúlyt fektet arra, hogy katolikusok vagyunk, de sokan elkezdik bemutatni, hogy ők aztán tényleg nagyon-nagyon keresztények. Mintha egy verseny lenne, hogy ki a nagyobb keresztény... Erre semmi szükség sincsen. Inkább egyszerűen és őszintén fogalmazd meg, hogy mit jelent számodra Isten és az egyház. 

4. szabály

Arra a kérdésre, hogy kit vinnél el egy vacsorára, ne írd azt, hogy „a nagy Őt” vagy azt, hogy „Téged”! Ezzel a gyenge válasszal akaratodon kívül a következőt kommunikálod: annyira szorongva vágyom egy társra, hogy a világon semmi nincs ezen kívül, ami fontos lenne a számomra. Találj ki valakit, akivel tényleg szívesen elmennél vacsorázni (egy sztárt, történelmi személyt, fiktív alakot, stb.)! Ez jó lehet egy beszélgetés elindításához is.

5. szabály

Ha ráírsz valakire, ne írj hosszú bemutatkozó levelet! Ha érdekled a kiszemelt lányt, akkor elmegy veled randira, és megpróbál megismerni. Inkább próbálj iránta érdeklődni. Kérdezz valamit róla, ugyanis az arra ösztökéli, hogy válaszoljon.

6. szabály

Legyen a bemutatkozásod laza! Sok tagból hatalmas görcs vagy erős frusztráltság árad azért, mert nincs senkije. Sokan úgy viselkednek, mintha csak pár hónapjuk lenne megtalálni a nagy Őt. Legyél laza és humoros! Így garantáltan több lány megy el veled randizni.

+1 tanács

Ha ráírsz valakire, előbb olvasd el az adatlapját, és arra reagálj valamit (lehetőleg ne csak azt, hogy „tetszett a bemutatkozásod”). Ezzel azt sugallod, hogy elolvastad a bemutatkozását, és érdeklődsz iránta. Próbálj kreatív lenni, ha ráírsz valakire. Nyugodtan szánj rá 20-30 percet (de az egy óra sem túlzás) az első levélre!

Mindenkinek sikeres pártalálást!

Csaba

2021. december 26.

Kedves Csaba! Köszönjük a leveledet! Isten áldása kísérjen!

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok