Vianney Szent János gondolatai a bűnbánatról és a bűnbocsánatról

Tíz idézet a szent ars-i plébánostól:

A gonosz följegyzi a bűneinket, őrangyalunk pedig valamennyi érdemünket. Igyekezz, hogy az őrangyal könyve megteljék, az ördögé pedig üres maradjon!
(Katekézis a bűnről)

Látjátok, gyermekeim, három dolog szükséges ahhoz, hogy a bűnbocsánat szentségében részesüljünk:
• hit, amely által meglátjuk, hogy a papban Isten van jelen;
• remény, amely által hinni tudjuk, hogy Isten meg fog bocsátani;
• szeretet Isten iránt, amely bánattal tölti el a szívünket, hogy megbántottuk.
(A gyónásról)

Isten jobban siet, hogy megbocsásson a bűnbánónak, mint az anya, hogy kimentse gyermekét a tűzből.
(Kateketikai szemléltetés a természetből)

Angyalunk az, aki mélységes bűnbánatot kér számunkra Istentől.
(Szentbeszéd az őrangyalok ünnepén)

Ha igazán szereted Istent, nem elégszel meg azzal, hogy nem követsz el nagy bűnöket. Gyűlöletesnek tartasz mindent, ami a legkevésbé is kedve ellenére lehet.
(A vasárnap megtartásáról)

Isten azoknak fog megbocsátani, akik megbocsátottak: ez a törvény.
(Homília)

Lehetetlen, hogy valaki áhítattal elmélkedjék a rózsafüzér titkain, s közben a bűn állapotában éljen.
(Szentbeszéd a rózsafüzér ünnepére)

Isten azt akarja, hogy engesztelő tetteinket az övével egyesítsük.
(Homília a bűnért adott elégtételről)

Aki bűneit bánva egyedül Istenre gondol, azé a legigazabb bűnbánat.
(A bűnbánatról)

Emlékezz arra, hogy amikor a pap feloldoz, egyetlen dologra kell gondolnod: hogy a Jóisten Vére ömlik a lelkedre, hogy megtisztítsa és olyan ragyogóvá tegye, mint amilyenné a keresztség által vált.
(Katekézis a bűnbánat szentségéről)

Forrás: Thoughts of the Curé D’Ars, TAN Books 1984

párKatt.hu

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok