Így hozhat lelki megújulást a nagyböjti idő

„Ez vagyok én” – mutatott valaki egy bekormozott lapra.

Majd letörölgette, s a lapon előtűnt Krisztus képe. „Amikor legtávolabb éreztem magam Istentől, ő megmutatkozott. Távol voltam tőle, de ő nem volt távol tőlem.”

Távol lenni Istentől – ez a bűn lényege. 

Kétféle bűnbánat létezik

Van olyan bűnbánat, amikor csak a sötétséget látjuk: „Szörnyű vagyok, messze állok a vélt tökéletességtől.” Ebben a bűnbánatban a saját magában csalódott én valójában önmaga körül forog.

Az igazi bűnbánat ezzel szemben olyan, mint a koromréteg mögött meglátni Istent, aki közel van hozzám, és gyengéd szeretettel kíséri az életemet. A fájdalom itt elsősorban nem a saját gyarlóságom felismeréséből születik, hanem abból, hogy tudatosul bennem: elárultam, megbántottam valakit, aki nagyon szeret.

Önmagam hibáztatása nem hoz igazi megtérést. Csakis egy személy szeretetét tudatosítva döbbenek rá a bűneim súlyára. Csakis akkor fogom fel igazán a bűnösségemet, ha észreveszem Isten irántam való szeretetét, és ez indíthat bennem mélyreható változást.

Ezért a jó lelkiismeret-vizsgálat nem önelemzés, amelynek során felidézem, hogy mi mindent tettem vagy mulasztottam. Hanem visszaemlékezés arra, hogy Isten mi mindent tett az életemben. Nem szabályok, parancsok számbavétele, hanem Isten végtelen jóságának tudatosítása.

Visszatekintve látom meg, hogy mennyi testi, szellemi, lelki ajándékkal halmozott el Isten az elmúlt hónapokban, években, vagy akár születésem óta. Még a rosszat is a javamra fordította. Én pedig... valahányszor atyai rendelkezéseivel szembe mentem, hosszabb távon saját magamnak és másoknak is ártottam. A Szentlélek segítségével így juthatok el oda, hogy belátom a bűneimet, igaz bánattal.

párKatt.hu (Forrás: Marco Busca püspök 2018 nagyböjti katekézise) 

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok