A harmadik út

Homoszexualitás és a Katolikus Egyház - A filmben az érintettek mellett megszólal Jason Evert, Mike Schmitz, Chris Stefanick és Christopher West.

„14 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy amit érzek, azt homoszexualitásnak hívják.”

„Össze voltam törve, szükségem volt arra, hogy emberi törődést kapjak valahonnan.”

„Senkivel nem tudtam ezt megbeszélni, mélységes magány volt ez.”

„Valóban gyógyulásra volt szükség az életemben.”

„Először gyónásban beszéltem erről az egészről.”

„Az Egyház világosan kimondja: minden emberrel, aki a saját neméhez vonzódik, együttérzéssel, méltósággal, tisztelettel kell bánni.”

„Igyekeztem szilárd alapot építeni - Istenre. És döbbenetes dolgok történtek. Abbahagytam a szexet, az alkoholt, a drogot.”

„Az Egyház nem mondja, hogy a vágy bűn. A tett a bűn, a vágy nem bűn.”

„A saját nemükhöz vonzódóktól nem kérnek semmi mást, mint a heteroszexuálisoktól. Mindannyian tisztaságra vagyunk meghívva.”

„Tudtam: ha katolikus leszek, el kell engednem a homoszexualitást.”

„Egyesek szerint a pokolba kerülsz, mert Isten utálja a homoszexuálisokat. Vagy a másik véglet, hogy élj csak aktív meleg életet, Isten mindenkit szeret! Nincs gond, hiszen te is szeretsz!
A Katolikus Egyház egy harmadik utat mutat. Nem utálunk, nem ítélünk el, nem félünk tőletek, nem akarunk elszigetelni, de nem is tehettek meg bármit, amit csak akartok. Vagyis a harmadik utat választjuk: a szeretetet. Szeretünk titeket.”

párKatt.hu

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztráció