Januárban párKatt-baba érkezett – de nem a hagyományos módon

Kedves párKatt-csapat!

Házasságkötésünk hírét már megírtuk annak idején, meg is jelentettétek a honlapon. Már egy ideje gondolkodom, megírjam-e a történetünk folytatását, mert bár egyrészt házasságunk minden pillanata Istentől kapott ajándék, viszont itt a sikertörténetek közt nem ilyen „sztorik” vannak. De azért remélem, a „sikertörténetek” másoknál is gyümölcsöt teremtek/teremnek.

Talán nem úgy született gyümölcse a házasságunknak, ahogyan azt első pillanatban minden pár várja, de esetleg (főleg az „idősebb” párkeresőknek) biztatás lehet.

39 és 41 évesek voltunk, amikor összeházasodtunk, gondoltuk, makkegészségesen, amit azóta orvosi vizsgálatok sora is megerősített. A Jóisten a tudója, miért nem fogant vér szerinti gyermekünk, de átadtuk neki a vágyunkat, és ő gazdagon megajándékozott minket.

2,5 évnyi házasság után, 3,5 hónapja megszületett a kislányunk, akit egy másik asszony hordott ki méhében, majd az örökbeadás mellett döntött, így kétnapos korában megismerhettük a gyermekünket.

Mi már az együttjárás alatt beszéltünk az örökbefogadás lehetőségéről, és mindketten nyitottak voltunk erre. Így 4 hónap házasság (és „próbálkozás”) után, még az első orvosi vizsgálatokat megelőzően indítottuk el az örökbefogadást, hisz tudtuk, esetleg sokat kell várni (a határozatra is, hát még gyermekre).

Bátorításul és figyelemfelhívásként írom most e sorokat, mert ez a téma nem feltétlenül az együttjárás (jegyesség) alatt szokott előkerülni, de a mi esetünkben nagyon jó ötletnek bizonyult erről beszélni és megélni a gyermekvállalás e módjában is az egyetértést.

Ez a későbbiekben is, minden kudarc után erőt adott, és egyikünk mindig biztos volt benne, hogy „így-vagy-úgy” születik majd gyermekünk. És bár a biológia - a korunk - „ellenünk” dolgozik, Isten mindig a mi oldalunkon áll!

Szeretettel,

K., Cs. és E.

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok