Sokszor hálát adtunk Istennek, hogy a honlap révén összetalálkozhattunk

Kedves parKatt.hu szerkesztőség!    

Két év telt el azóta, hogy az oldalon összeismerkedtem egy fiatalemberrel. Rögtön, már az első találkozásnál nagyon jól megértettük egymást, ugyanis sok közös dolgot és közös célt is találtunk egymásban.

Sokat beszéltünk és próbáltunk egymás felé is nyitni. Próbáltunk felépíteni egy közös harmóniát, nyugalmat és biztonságot. Mindkettőnknek pozitívak voltak a későbbi találkozások és jól éreztük magunkat.

Igyekeztünk minél többször találkozni és együtt lenni. Ez nem volt mindig könnyű, mert én nagyvárosban, míg ő vidéken élt, de a jó Isten mindig talált egy utat, hogy a kapcsolatunk szorosabb legyen.

Templomba is mentünk és közösen imádkoztunk, hogy még jobban összeforrjunk és erősödjünk. Úgy éreztük, hogy az Isten egymáshoz teremtett. Ezért sokszor hálát adtunk neki, hogy a honlap révén összetalálkozhattunk.

Isten oda vezetett minket, hogy tavaly októberben egyházi esküvő keretében Isten színe előtt egymásnak igent mondtunk. Idén nyáron pedig megszületett a kisfiunk.  

Isten áldását kérve, további eredményes munkát kívánunk!  

A keresőknek pedig üzenjük: Igen, tényleg sikerülhet, csak az Istenben bizakodjatok!

Zsóka és Krisztián 

2018. szeptember 25.

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok