2018 februárjában ismerkedtünk meg férjemmel a párKatton

Kedves PárKatt!

Kicsit megkésve, de annál lelkesebben küldünk pár köszönő sort nektek és biztatást azoknak, akik még keresik a társukat.

2018 februárjában ismerkedtünk meg férjemmel a párKatton keresztül. Mindketten benne voltunk már a korban, ő 45, én pedig 36 éves voltam. Sok-sok kapcsolaton és próbálkozáson túl kerestük a társunk, és biztatnánk mindenkit, hogy érdemes kivárni azt, akivel "egyértelmű" minden, akivel olyan, mintha mindig is együtt lettetek volna.

Egy kapcsolatért persze dolgozni kell a házasság után is, de nagyon hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy sikerült kivárnunk egymást, és nem elégedtünk meg a korábbi félmegoldásokkal. Köszönjük nektek, PárKatt, hogy lehetőséget biztosítottatok a megismerkedésre.

Őszinték leszünk, azt gondoltuk sokáig, hogy nekünk nincs szükségünk társkeresőre, mert enélkül is menni fog. Főleg nem egy katolikus társkeresőre, ahol biztosan csak "szentfazekak" vannak fent.

Aztán mégis beadtuk a derekunkat, levetkőztük a félelmeinket, előítéleteinket, és regisztráltunk. Mondhatni, véletlenszerűen kezdtünk levelezni, de az első találkozás után már egyértelmű volt, hogy ebből valami jó fog kisülni.

Megismerkedésünk után bő egy évvel össze is házasodtunk, és nászutunk óta várjuk első közös gyermekünket.

Sokan mondták nekünk már, hogy miért is nem 10 évvel korábban találkoztunk? Mi sem tudjuk és értjük... A Jóisten útjai kifürkészhetetlenek. De nagyon hálásak vagyunk, hogy sikerült egymást kivárnunk, és köszönjük nektek, PárKatt, hogy ehhez hozzásegítettetek minket!

Dorka és István

2020. január 25.

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok