Tíz jó tanács aggályos lelkiismeretűeknek

Az aggályos lelkű keresztény túlzott bűntudatot érez, ezért gyakran szorong. Szenvedéssel teli állapotában sokat segít néhány alapvető szabály betartása.

Az aggályosság egyfajta kényszeresség, amely a valláshoz, illetve a bűnhöz kapcsolódik. Az aggályos ember bűnnek tart olyasmit is, ami nem az. Például bűntudatot érez, ha meglát egy erotikus reklámot, még ha azonnal elfordul is. Túlzott bűntudata miatt gyakran szorong.

Állandó bizonytalanság jellemzi, hogy egy-egy cselekedete helyes-e vagy bűnös, ezért hosszasan elemezgeti gondolatait és tetteit. A legkisebb tökéletlenséget is tragikus ballépéssé nagyítja (pl. fél, hogy ajakrúzzsal megtörte a szentségi böjtöt, s ezzel súlyos bűnt követett el). Sokszor a hétköznapi élet legapróbb mozzanatait is valláserkölcsi szempontból, a botlástól való félelemmel szemléli.

Szenvedéssel teli állapot ez, amelyben sokat segít néhány alapvető szabály betartása:

Ha aggályokkal küszködsz,

1. Ne gyónj meg olyan bűnt, amit korábban már meggyóntál!

Próbáld leküzdeni az örök bizonytalanságot, hogy vajon teljesen jól gyóntad-e meg! A bizonytalanságból fakadó szorongás megfoszt Krisztus békéjétől. Ha sikerül elutasítanod a bizonytalankodó gondolatokat, nem kap tápot az aggályosság, alábbhagy a szorongás, és megtapasztalod a békét. Nem könnyű, nem megy egyik pillanatról a másikra, de megéri!

Ha aggályos a lelkiismereted, nem tanácsos naponta vagy hetente gyónnod. Legfeljebb havi gyakoriságú gyónás javasolt, de még jobb, ha csak a hagyományos bűnbánati időkben, adventben és nagyböjtben járulsz a bűnbocsánat szentségéhez, mégpedig tapasztalt, megértő lelkivezető közvetítésével.

2. Csakis egyértelmű és biztos bűnöket gyónj meg!

Fontos, hogy megértsd és elfogadd: az a bűn, amiben nem vagy biztos, nem számít. Ami nem történt meg egyértelműen és biztosan, azt nem kell meggyónnod. Akkor is próbálj ellenállni a gyónási késztetésnek, ha félsz, hogy csak bebeszéled magadnak a bizonytalanságot. Csakis olyan bűnt gyónj meg, amiben teljesen biztos vagy!

Maga a gyónásod is legyen egyértelmű. Bűnödet világosan, mentegetőzés és túl sok részlet elbeszélése nélkül valld meg. A gyóntató felelőssége, hogy visszakérdezzen, ha valami nem világos számára. Ha nem kérdez vissza, biztos lehetsz benne, hogy pontosan és jól megértett.

3. Gyónás után semmilyen okból ne ismételd el a gyónásod szavait vagy a bánatimát!

A gyónás nem attól érvényes, hogy „tökéletes” a bűnbánat vagy a bűnmegvallás. Elegendő az őszinte szándék. A Katolikus Egyház tanítása szerint a bűnt nem a gyónó bűnbánata vagy imája, hanem a feloldozás törli el. (A Katolikus Egyház Katekizmusa 1459)

Felszabadító tudnod, hogy a feloldozás attól függetlenül érvényes, hogy „tökéletesen” vagy tökéletlenül bántad/gyóntad-e meg a bűnt. A Katekizmus szerint a bűnnel szemben a legtökéletesebb emberi bűnbánati aktus is elégtelen volna. A bűnnek egyetlen tökéletes ellenszere és elégtétele van: maga az Úr Jézus Krisztus, aki egyedül egyszer s mindenkorra kiengesztelte bűneinket. (KEK 1460)

4. A szentáldozás előtti böjtöt csak akkor szeged meg, ha ételt vagy italt veszel a szádba, és étkezési céllal lenyeled.

A gyógyszer nem étel, ízesített drazsé formájában sem. A rúzs, az ajakír, a hópehely sem étel. Nem szeged meg a böjtöt, ha véletlenül lenyelsz valamit, ami nem étel. Kizárólag azzal szeged meg, ha szentáldozás előtt egy órán belül szándékosan úgy eszel vagy iszol valamit, mint étkezéskor.

Érdemes tudni, hogy a szentségi böjt nem bűn terhe mellett betartandó erkölcsi kötelesség, hanem egyfajta áhítatgyakorlat, amellyel kifejezzük az Eucharisztia iránti tiszteletünket. Kivételek is léteznek (pl. betegek esetében, ld. Egyházi Törvénykönyv 919. §). Az aggályos lelkiismeretűeknek sem kell tehát szorongással gondolniuk erre az áhítatgyakorlatra.    

5. Ne bánkódj a szexualitással vagy a vallással kapcsolatos gondolataid, vágyaid vagy fantáziaképeid miatt, hacsak nem szándékosan, Isten parancsának tudatosan ellenszegülve idézed elő azokat!

A gondolatok, a vágyak, a képzelőerő az emberi alkotóképesség megnyilvánulásai. Isten ajándéka, melyet azért kaptunk, hogy mások javára használjuk. Isten úgy alkotott meg, hogy gondolataink és képzeteink az érzékelésből fakadjanak. Az érzékelés lehet szándékos (például mélyeket szippantunk a tavaszi virágillatból) vagy akaratlan (például megpillantunk az utcán valakit, aki nagyon vonzó). Mindkét fajta érzékelés automatikusan gondolatokat, emlékeket, képzeteket ébreszt bennünk. Ezek azonban egyik esetben sem akaratlagosak, ezért bármilyenek is, nem szennyezhetnek be, és nem bánthatjuk meg velük a végtelenül tiszta Istent.

Az aggályos ember nem az érzékszervi megtapasztalástól, még csak nem is a bűntől fél legjobban, hanem attól, hogy vannak dolgok, amiket nem tud kontrollálni. Úgy véli, mások tökéletesen uralják érzékeiket, képzeletüket, reakcióikat. Ez azonban tévedés. A teremtett lét mindennapos tapasztalata, hogy nem tudunk mindent tökéletesen irányításunk alatt tartani.

6. Ne bánkódj érzéseid, érzelmeid, indulataid (akár szexuális felindulásaid) vagy érzelmi megnyilvánulásaid miatt, hacsak nem szándékosan, Isten parancsának tudatosan ellenszegülve idézed elő azokat!

Mindaz, amit a gondolatokról és a vágyakról mondtunk, az érzelmekre is igaz. A gondolatokat és vágyakat sokszor érzések, érzelmek kísérik. Önmagában egyetlen érzelem sem jó vagy rossz. A nyomában járó cselekedet az, ami jó vagy rossz. Például nem bűn, ha okkal megharagszunk valakire; bűn az, ha ütlegelni kezdjük, vagy napokig szítjuk magunkban a gyűlöletet ahelyett, hogy megbocsátanánk.

Az aggályossággal küzdő ember nemritkán elfojtja, tagadja vagy lebecsüli érzelmeit és indulatait, mert nem akarja azt érezni, hogy elvesztette a helyzet fölötti uralmat. Úgy véli, Isten előtt csak az kedves, ha valaki mindig fegyelmezett és szándékosan sohasem nyilvánít érzelmet.

Ez azonban távol áll az igazságtól. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy képes kifejezni az érzelmeit. Előfordulhat, hogy helyesebb egy-egy érzelmi megnyilvánulást elfojtani (pl. komoly eseményen a hangos nevetést), többnyire azonban az a normális és egészséges, ha az ember kifejezi, amit érez. Ha jó viccet hallasz, nevess jóízűen; ha megbántottak, haragudj, hiszen ez a normális reakció; ha szomorú vagy, merj sírni! Jézus nevetett, sírt, haragudott; az ember az érzelmeivel is Istent dicsőíti.

7. Engedelmeskedj gyóntatódnak, amikor azt mondja, ne ismételd meg – se nála, se más papnál – a korábban elvégzett egyetemes gyónásodat!

Az aggályosság alapmotívuma az ismétlésre való késztetés. Alapja az a téves meggyőződés, hogy ha sikerül tökéletesen végrehajtani az adott cselekvést – ez esetben a gyónást –, akkor egyszer s mindenkorra megszűnik minden bizonytalanság. Ez azonban nincs így. Az aggályos embert az sem nyugtatná meg, ha sikerülne valamit tökéletesen végrehajtania. Nem szabadulna meg a félelemtől és a szorongástól. Az ismétlés nem megoldás. Nem ellenszere a bizonytalanságnak és a szorongásnak, hanem maga a tünet, a kényszeresség megnyilvánulása. A gyóntató azért óv a gyónás ismétlésétől, mert az nem gyógyítja, hanem erősíti a káros beidegződést.

Az aggályos lelkületű ember a gyónással együtt a lelkiismeret-vizsgálat ismétlésére is állandó késztetést érez. Lelki fejlődését azonban nem segíti, hanem visszaveti, ha folyton bűnök után kutat a lelkiismeretében. Jobb a meggyónt bűnöket Isten kezében hagyni, és bízni szerető, megbocsátó irgalmában. Érdemes a gyóntatónak engedelmeskedni ebben is, mint minden lelkiismereti kérdésben. Ha bízol benne, bízhatsz abban is, hogy megértő, türelmes vezetése segíteni fog az aggályok kezelésében. A pap Isten kegyelmét közvetíti. Ha nem engedelmeskedsz neki, az természetesen nem bűn, de nem is segít az előrelépésben.

8. Ha aggályos lelkiismeretű emberként bizonytalan vagy egy kötelezettség felől, vedd úgy, hogy a kötelezettség nem áll fenn.

Ligouri Szent Alfonz, az aggályos lélek nagy ismerője azt tanította: „Az aggályos ember alapvető törekvése az, hogy Istent soha meg ne bántsa.” Alfonz ismerte a szorongó lélek szenvedéseit, és tudta, mennyire igyekszik Isten kedvében járni. Útmutatása nyomán tanácsolhatjuk, hogy ha az ilyen ember nem biztos benne, hogy pl. áldozócsütörtökön kell-e szentmisére mennie, vagy nem, akkor nyugodtan vegye úgy, hogy nem kell – hiszen ha biztosan tudná, hogy valamely nap parancsolt ünnep, fel sem merülne benne, hogy elmulassza a szentmisét.

Ligouri Szent Alfonz, mint püspök, egyháztanító és erkölcsteológus, valóban tekintéllyel tanít az erkölcsi lelkiismeret neveléséről. Jó tudni, hogy álláspontja ebben a kérdésben ennyire világos és egyértelmű. A mondat, amely a legbiztatóbban, a legfelszabadítóbban hat az aggályossággal küzdő emberekre, így hangzik: „Ez nem bűn.”  

9. Ha aggályos lelkiismeretű emberként bizonytalan vagy abban, hogy bűn-e valamit megtenned vagy elmulasztanod, vedd úgy, hogy nem bűn, lépj bátran, és ne félj, hogy bűnt követsz el!

Ez a tanács a bénító félelemtől és szorongástól kíván megszabadítani, amely oly gyakori kísérője az aggályosságnak. Ligouri Szent Alfonz szerint „Az aggályos ember retteg, hogy bármi, amit tesz, bűn. A gyóntató biztassa, hogy görcsösség nélkül cselekedjék és küzdje le szorongását.” Hozzáteszi: a lelket bénító szorongás „alaptalan félelemből” ered; nem tényleges bűnt vagy mulasztást követő, indokolt bűntudat kísérője, hanem az aggályosság tünete.

Ugyancsak az aggályosság megnyilvánulása, ha az illető nem tud különbséget tenni a bűn valósága és a bűntől való félelem között. Szent Alfonz azt tanácsolja, ilyenkor a gyónó és a gyóntató is azt feltételezze, hogy a kegyelem működik Isten népének életében, és ne tételezzenek bűnt ott, ahol nincs. Vagyis bizonytalanság esetén kegyelmet feltételezzünk, ne bűnt.

10. Teljes szívből bízzál Jézus Krisztusban; tudd, hogy úgy szeret, ahogyan csak Isten tud szeretni, és nem fogja engedni, hogy elvesszen a lelked.

Egyik legmegrendítőbb élményünk, amikor rádöbbenünk, hogy Isten pontosan olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk, nem olyannak, amilyenné egyszer majd talán leszünk. Kegyelem ez a felismerés, amelyben nemcsak a kiválasztottak, hanem mindenki részesülhet.

Felszabadító tudni, hogy minden jó és rossz tulajdonságunkkal együtt már most azok vagyunk, akik, és hogy Isten éppen ilyennek szeret. Ha erről lelkünk mélyéig meg vagyunk győződve, akkor nem azért igyekszünk jobbá válni, hogy Isten szeressen, hanem azért, mert válaszolni akarunk a szeretetére. Isten nem az út végén vár, hogy majd megjutalmazzon, hanem velünk tart és minden lépésünket kíséri.

Az aggályos emberben gyakran eltorzítja Isten szeretetének megtapasztalását az, hogy szinte egyáltalán nem látja, mit jelent ő Isten számára. E torzulás folytán úgy érzékeli, mintha a Lélek és az isteni élet ajándéka útjában állna a kegyelemnek és az életnek; mintha Isten élő, személyes szeretete ártalmas sejt volna, amelytől meg kell szabadulnia.

Mi sem áll távolabb az igazságtól; hiszen Isten szeretete az, ami táplál és éltet. Ha szeretnénk valóságosan látni önmagunkat és Istennel való kapcsolatunkat, Isten igéje képes visszaadni tisztánlátásunkat. A következőkkel kezdhetjük: Izajás 43, 1–4, Rómaiakhoz 8, 26–39, 1János 4, 7–19. Ha időt szánunk rá és nyitott szívvel olvassuk, észrevesszük, hogy megérinti és átformálja a lelkünket.

(Thomas M. Santa nyomán. A szerző redemptorista szerzetespap, az aggályossággal küzdőket segítő Scrupulous Anonymous szervezet vezetője.)

párKatt.hu

További írások, videók