A szem és arcz kifejezéséről

A pesti művelt társalgó tanácsai 1872-ből

A szem, ugy mondják, a lélek tükre, tolmácsa. Amint az emberi ajak hangjától vonzatunk, vagy eltaszittatunk, ugy az egyik szem vonzó erővel bir ránk nézve, mig a másik ijesztö rémként hat ránk. Vannak szemek, melyek bennünket elgyengitnek, vagy mérges nyilakként hasítják át sziveinket, mig mások jóltevőleg hatnak ránk, közlékenyekké, bizalmasokká lesznek bennünket. Mint mosolygó ég tekint ránk némely szem, mig egy másikból a kár örvendő ördög vicsorítja ránk fogát. Nincs oly lelki állapot, melyet a szemmel ki ne lehetne fejezni. 

A szembeszédre azonban nem lehet szabályt felállitani. Az ajak beszédére tanithatjuk az embert, de a szemére soha. Csak utmutatást lehet adni, melyet tapasztalásból merít az ember, s ilyet adni megkisértjük. 

A tekintet, mely általános tetszést nyer, az, melyet nyiltnak nevezünk, a nélkül, hogy szemtelenné válnék. A nyílt tekintetü ember mindenkinek szerényen, szeliden, barátságosan néz szeme közé. Sohasem fog szemével hunyoritani, s tekintete ment a félelemtől.

A művelt világ tőlünk nyugodt tekintetet is kiván, azaz: tekintetünk ne tétovázzék, ne nyugodjék minden perczben más tárgyon, ne remegjen, ha mások tekintetével találkozik. Nincs kiállhatatlanabb, mint a nyugtalan tekintetű ember. Elveszti ez elöttünk minden érdekét, műveletlen, nyugtalan, szórakozott lélekre itélünk nála, sőt gyakran erkölcsiségét is kétségbe vonjuk. 

Továbbá kivánatos a szerény tekintet. Ellentéte az a kihivó, kaczér tekintetnek. Nem szuró, nem elbizakodott, figyelmes s mintegy kérdő tekintet az. Telve van szelidséggel és megadással, de korántsem mutat nevetséges alázatosságra. Az ily alázatos ember mindig földre süti szemeit, kényszerített mosoly ül ajkain, s mintegy a porba omlik mindenki előtt. 

Végre szükséges, hogy tekintetünk vidám legyen. A sötét, mogorva tekintet gyülöletes mindenki előtt, mert rosz lelkiismeretet vagy álnok lelkületet tételez föl. Tekintetünk árasszon örömet, vidámságot körzetünkre, s legyen tanuja belső megelégedettségünknek s boldogságunknak. 

Mindezen kellékek kedvessé teszik a tekintetet... Ha tekintetünk olyan, mint azt fölebb leirtuk, arczkifejezésünk is kellemes leend bizonyára. Hisz minden érzelem, minden szenvedély a szemben mutatkozik, mert a szemnek csak segéde az arcz többi része. Ha tehát tekintetünk nyílt, nyugodt, szerény s vidám, arczkifejezésünk is olyan lesz, s ily arczkifejezés bárkire is kedves hatást fog tenni. 

De hogy nyerjük e tekintetet, ez arczkifejezést? Szivnemesités s az ily tekintettel s arczkifejezéssel biró emberek utánzása által. 

Hogy vonásaink szelidek, barátságosak, szendék, kedvesek, előzékenyek legyenek, szükséges, hogy sziveinkben éljen a jótevés, könyörület, barátság érzete. Birnunk kell e nemes erényeket, gyakorolnunk kell azokat, s élveznünk a boldogságot, az örömérzetet, mit azok szivünkbe cseppegtetnek. Uralkodnunk kell a vágyakon s szenvedélyeken, melyeknek nyomai különben arczunkon látszanak. Minél jobban műveljük lelkünket, annál kedvesebb, ajánlóbb lesz tekintetünk, arczkifejezésünk. 

Azonban jól megjegyezzük, nem futó gondolat, nem egyes jó cselekvény kölcsönzi az arcznak ez állandó s általán tetsző szinöntetet. A nemes és jó iránti érzeteink legyenek szilárdak, működjenek szüntelen, váljanak mintegy vérünkké, s képezzék jellemünknek egyik fővonását. Erény-, elv-, szokásként honoljon szívünkben, hogy tekintetünk s arczkifejezésünk olyan legyen, amilyen ajánlatos reánk nézve. Műveljük tehát szünet nélkül szívünket, mert bármennyit eszközölhet a tettetés, az nem áll hatalmában, hogy oly érzelemkifejezést varázsoljon az arczra, mely a szivben nem él. 

párKatt.hu (Forrás: A pesti művelt társalgó)

Kapcsolódó: Milyen legyen a hölgy?

További írások, videók