A koronavírus-járvány idején történt meg a leánykérés

Kedves PárKattosok!

2018. augusztus 28-án a párKatton indult szép levelezés után találkoztunk először egymással személyesen a Budai Várban. Az első benyomásaink pozitívak voltak, bár nem volt "szerelem első látásra". Aránylag hosszú idő, sok-sok beszélgetés és közös program, néhány hullámvölgy s mindkettőnk részéről őszinte törekvés kellett ahhoz, hogy a szerelem kölcsönösen kibontakozzon köztünk, majd a döntés is megérlelődjön bennünk.

A koronavírus-járvány idején, 2020. május 9-én, egészen spontán történt meg a leánykérés, augusztus 22-én pedig az Úr és az Anyaszentegyház színe előtt is kimondtuk egymásra az életre szóló igent.

Visszatekintve érezzük, hogy ami merőben emberi szemmel akár véletlenszerűnek is tűnhet, meg volt írva a Jóisten tervében: az Ő gondviselő szeretete kellett ahhoz, hogy "helyzetbe hozzon" minket. Most látjuk már, hogy méltóságunkra épp a másik tud a legjobban ráébreszteni; hogy gyöngeségeinket épp a másik képes leginkább elviselni, sebeinket pedig gyógyítani.

Megtanultuk azt is, hogy az érzelmek tüze sokáig tud rejtőzködve parázslani a felszín alatt, de egyszer csak váratlanul, mintegy isteni sugallatra fellángolhat, hogy megadja a kellő indíttatást az elköteleződéshez.

Akik tehát még keresnek, azoknak azt üzenjük: bízzanak, s ne adják fel! Az Úr jobban tudja és biztosan tudja, mikor jön el az idő, s mikor küldi el végre a hozzánk illő társat. Keresni viszont kell, s erre a párKatt esetünkben kiváló fórumnak bizonyult. Hálásan köszönjük mindazoknak, akik munkájukkal ezt lehetővé tették!

A Jóisten áldását kérjük minden PárKattos keresésére.

Szentbékkálla, 2020. augusztus 26.

Erzsi & Laci

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok