Bíró László püspök októberi levele

Továbbadja a szolgálatot a magyar családpüspök

Nekünk pedig mindenkor hálát kell adnunk Istennek értetek, testvérek, akiket Isten szeret, azért, mert Isten kiválasztott az üdvösségre a Lélek megszentelése és az igazság hite által. Meg is hívott titeket erre az evangélium által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. (2Tessz 2,13–14)

Hálát adok a Jóistennek, hogy a Családbizottság élén több mint két és fél évtizedig szolgálhattam a Kárpát-medencei katolikus családokat.

Egyházunkban hosszú évszázadokon keresztül nem kellett külön figyelnünk a családra, mert az egészséges családok világra hozták az egészséges gyermekeket, akik a szülők példáját követve házasodtak és alapítottak családot. Ezekben a családokban kibontakozhattak a papi és szerzetesi hivatások. Később egyre többen ismerték fel Magyarországon is, hogy a család igenis támogatásra szorul. A plébániákon spontán, szinte alulról kezdeményezve kezdtek megszületni a családcsoportok, az életvédő mozgalmak, mert sajnos szükségessé vált az élet védelme is. Aztán országos szinten is elindultak mozgalmak. Hálával emlékezem Ács István püspök atyára, akit még plébános korából ismertem Füzéren. Ő kezdte szervezetten felépíteni a magyar családpasztorációt, kialakítani a házasreferens-hálózatot. Sajnos rövid ideig élt ahhoz, hogy ez a kezdeményezése megszilárduljon. Mivel a Házas Hétvége mozgalomnak is tagja volt, a Jóisten kegyelméből püspöki szolgálatával e rövidke idő alatt sokakat elgondolkodtatott és a családok támogatására indított.

Szent II. János Pál pápa 1994-ben meghirdette Egyházunkban az ENSZ kezdeményezéséhez csatlakozva a család évét. Ács püspök úr akkor már nem élt. Engem akkor szenteltek püspökké, és Seregély István érsek atya, a püspöki konferencia akkori elnöke kérte, hogy fogadjam el a családokkal való törődés szolgálatát. Mindig foglalkoztam a családokkal, mindig voltak körülöttem családcsoportok. Ugyan egészen más kispályás játékosnak lenni, mint felvállalni az országos felelősséget, mégis örömmel tettem eleget a kérésnek. Hálás köszönetet mondok azoknak a házaspároknak, akikkel ebben a 26 esztendőben Pécsett vagy máshol találkoztam. Sokat kaptam tőlük, azt gondolom, hogy minden találkozás kölcsönös gazdagodás volt.

A püspöktestvérek segítségével lassan felépült és egyre inkább kiteljesedett az egyházmegyei referensek hálózata. A laikus referens házaspárokhoz papok is csatlakoztak, és létrejöttek a különböző találkozások. A paptestvérekkel évente kétszer találkoztunk, egy kétnapos papi továbbképzőn vidéken és egy egynapos budapesti összejövetelen. Rendszeressé tettük a referensekkel való találkozást; az év elején évente más-más egyházmegyében találkoztunk, hogy ismertessük következő évi programjainkat, majd novemberben Máriabesnyőn, a Családkongresszus keretében röviden kiértékeltük évi munkánkat. Örömmel emlékezem a nyári referenstáborokra és kirándulásokra, ezek alkalmat adtak egymás jobb megismerésére és a közös gondok közös megoldásán való gondolkodásra. Hálásan gondolok a hazai és külföldi egyházmegyékre, amelyek mindig készségesen és kedvesen fogadtak bennünket. Számomra ezekben a találkozókban az volt a szép, hogy nem csak konferenciák voltak, hanem szinte lelkigyakorlattá fejlődtek, közben pedig értékes, a családpasztorációban hasznosítható ismeretekkel gyarapodtunk.

Az egész családpasztorációs szolgálatot segítette a Szent II. János Pál pápa által 1994-ben kezdeményezett, majd háromévenként különböző országokban rendezett Családok Világkongresszusa és Világtalálkozója. Nagyon sokat kaptam ezeken a kongresszusokon, és igyekeztem hazahozni az ottani üzeneteket. Nagyon örülök annak, és hálával emlékezem vissza arra, hogy a világkongresszusok alkalmával mindig kiadtak egy előkészítő dokumentumot, és ezeket szinte kivétel nélkül sikerült magyarul megjelentetnünk. Ezáltal a magyar egyház is szinte naprakész volt azzal a gondolkodással, amit a Vatikán képviselt.

Munkánk kezdetén nagyon sok segítséget kaptunk Trujillo bíborostól (többször is járt Magyarországon), aki a maga kolumbiai lelkesedésével tanított bennünket arra, hogy mire van szüksége ma a katolikus családoknak. Isten nyugosztalja őt! Nagyon sok más alkalom is volt, amikor továbbadhattuk a világkongresszusok, találkozók üzenetét, jelszavait. Több kiadványt tudtunk megjelentetni, ezek már nem ásatag módon ismételgették a házasságról szóló tanítást, hanem próbálták érzékeltetni, hogy merre is megy a világ.

Kapcsolatba léptünk az osztrák, az olasz, a német és a dél-tiroli katolikus családszervezettel, majd beléptünk az Európai Katolikus Családegyesületek Szövetségébe, és ennek révén találkoztunk úgyszólván Európa valamennyi katolikus családszervezetével. Köszönettel tartozom ezeknek a szervezeteknek és képviselőiknek a sok és igen gyümölcsöző vélemény- és tapasztalatcseréért.

Külön meg kell emlékeznem arról is, hogy családkongresszusainkba kezdettől fogva becsatlakoztak a határon túliak is. A Jóisten megadta, hogy találkozhattam a határon túli családcsoportokkal is. Sok öröm jutott ezekből a találkozókból számomra. Külön meg kell említeni Erdélyt, ahol Szénégető István atya és munkatársai vezetésével nagyon szép családpasztoráció épült fel önálló léttel, tartalommal és lelkesedéssel. Nagy öröm számomra, hogy Székelyföldön, de a Partiumban is jelen vannak házascsoportok. Délvidéken főként a Házas Hétvége közvetítésével újult meg a családpasztoráció. Felvidéken is vannak ígéretes kezdeményezések, noha a földrajzi adottságok megnehezítik a felvidéki magyarok összetartását. Kárpátalját is meg kell említeni, ott is nagyon szép munka folyik mind a családtámogatás, mind az életvédelem terén. Ebből a parányi kezdeményezésből a Kárpát-medencét betöltő jelenlét lett. Hála Istennek!

Külön szeretnék köszönetet mondani ebben a búcsúzólevélben a megújulási mozgalmaknak, amelyek közvetlenül vagy közvetve próbálták a magyar katolikus családokat erősíteni. Nagyon nehéz lenne most felsorolni mindegyiket, ki tett többet, ki tett kevesebbet. Minden ilyen kezdeményezésnek, amely tulajdonképp megelőzte a családreferensi hálózat felépítését, nagyon örülök. Nagyon-nagyon sok gazdagodást jelentett számomra is, és az egész magyar egyház számára is.

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akikkel az élet összehozott, akik hosszabb-rövidebb ideig munkatársaim voltak ebben a szolgálatban, akikkel hosszú ideig havonta leülhettem egy megbeszélésre, hogy merre menjünk, mi legyen a következő lépés. Lelkesítettek engem, és nem engedték, hogy leüljek és ellaposodjak.

Igaz szeretettel köszöntöm utódomat, Marton Zsolt püspök atyát. Örülök, hogy elfogadta ezt a megbízatást, hogy igent mondott erre a szolgálatra, és hogy folytatja, amit Isten kegyelméből megkezdhettünk. Ma már egy egészen új világ van születőben az életet, a családot, a személyt illetően. Nagy éberségre, sok-sok erőbefektetésre van szükség ahhoz, hogy határozottan védeni tudjuk azt, amit valóban védenünk kell, és elengedni azt, amit el kell engednünk. Egyházunk missziós egyház, a misszió elsődleges terepe a család. Szellemi harcban állunk, ezért fogadjuk szívünkbe a családok nagy pápájának, Szent II. János Pál pápának szavát: „Elkötelezettségre és imádságra van szükség korunkban az egyik legveszélyeztetettebb intézmény, a család, a társadalom alapsejtje érdekében, mert elméletileg és gyakorlatilag egyre erősebben támadják a bomlasztó erők. Ez félelmet kelt bennünk, hogy kérdésessé válik ennek az alapvető és mással nem helyettesíthető intézménynek a jövője, s vele együtt az egész társadalom sorsa. A rózsafüzér imádkozására való buzdítás a keresztény családokban – a család lelkipásztori gondozásának tágabb keretein belül – hatékony segítséget kínál a korunkat jellemző krízis pusztító hatásainak megfékezésére” (Rosarium Virginis Mariae apostoli levél, 2006, 6. p.). Nagyon bízom abban, hogy Zsolt atya fiatalos lendületével sokat fog tenni a magyar családokért. Fogadjuk szeretettel az ő szolgálatát! Én magam szeretnék visszavonulni, neki már egy új pasztorációs modellt kell felépítenie. Álljunk mellette, és bátorítsuk őt!

Köszönöm a „Hívom a családokat”-levelek olvasóinak és mindenkinek azt, hogy a legkülönbözőbb módokon sokszorosították, terjesztették ezeket a leveleket. Kívánom, hogy családcsoportjaink ne laposodjanak el, ne legyenek pusztán pogácsázó vagy teázó klubbá, hanem mindig keressék meg azt a vezérfonalat, amely mentén dolgozhatnak, megújulhatnak. Ne engedjük, hogy beszűküljön az, amit családcsoportnak nevezünk, ami a házasság, a család lelkiségét akarja szolgálni! Ne engedjük, hogy valami unalmas, együgyű fórummá váljon!

Befejezésül szeretném megköszönni az immár kétéves betegségem alatt kapott sok-sok imádságot. Örömmel mondom, hogy úgy látszik, a gyógyulás irányába haladok, és talán még egy nagyon-nagyon kicsit talpra is tudok majd állni. A lábadozás tovább tart, de még sok időt vesz igénybe.

Kívánok minden családnak házasságra figyelő, életet elfogadó, boldog életet, boldog jövőt Isten áldásával! Az Egyház és a nemzet jövője nem a nagy fórumokon, kongresszusokon, nem is a Parlamentben dől el, hanem a családi otthonokban. Vigyázzuk a családi tűzhelyet, a házi szentélyt!

Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben (2Tessz 2,15–16).

Bíró László tábori püspök

Korábbi levelek

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztráció