Életünk egyik leggyönyörűbb napja

Kedves PárKatt! Kedves párkeresők!

Szeretnénk megosztani Veletek a sikertörténetünket, melyet a párKatt oldalnak köszönhetünk.

A mi történetünk 2018. július 30-án kezdődött az első levélküldéssel. Majd egyik levélváltás a másikat követte sokszor estékbe hajlóan, melyekből kiderült számunkra, hogy nagyon szimpatikusak vagyunk egymásnak, és egyformán gondolkodunk az élet fontos kérdéseiben.

2018. augusztus 8-án megtörtént az első személyes találkozás is a Deák Ferenc téri templom lépcsőjénél, melyre a mai napig boldogan gondolunk vissza. Az első találkozás sikeressége után egyre többet és többet találkoztunk, nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, miközben egymás őszinte megismerésére fektettük a hangsúlyt.

Telt-múlt az idő, ezalatt pedig egyre jobban elmélyült köztünk a kapcsolat, és nagyon-nagyon megszerettük egymást (ez azóta mit sem változott). 2019. március 19-én megtörtént a lánykérés, és most életünk egyik leggyönyörűbb napjára, az esküvőnkre készülünk hitben, reményben és szeretetben.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy egymásra találtunk, és ez talán soha nem jöhetett volna létre, ha nincs a párKatt oldal. Mindketten nagyon sokat vártunk egymásra - de leginkább Tamás várt sokat rám, és nagyon örülök, hogy rám írt, ezért egész életemben hálás leszek a Jóistennek.

Az aktív párkeresőknek üzenjük, hogy a Jóisten mindenkinek teremtett egy társat az élethez, akit megtalálni valóban nagyon nehéz és hosszadalmas, de a reményt nem szabad elveszíteni. "Keressetek és találtok" és "aki keres, az talál!"

Köszönettel,

Krisztina & Tamás

A levél 2019 júniusában, az esküvői kép novemberben érkezett - köszönjük!

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok