Öt tudnivaló a párkapcsolatról

Isten sok mindenre megtanított; úgy vélem, hasznos útjelzők lehetnek

Nem gondoltam volna, hogy harmincéves koromig nem megyek férjhez. Meglepett, hogy milyen nehéz – és olykor eredménytelen – a társkeresés. Barátaim, barátnőim is valamennyien 24 és 40 közötti egyedülállók. Nincs egy adott életkor, amikor az ember egyszer csak „kész” a házasságra; és egyáltalán nem biztos, hogy akivel jársz, az lesz a nagy „Ő”. Ha valamit, hát ezt megtanultam az elmúlt évtized párkapcsolati bukdácsolásaiból.

Isten azonban – akit botladozva szolgálok, hol bízva, hol kétkedve, hol egészen elveszve, de belé kapaszkodva – végtelen irgalmában és jóságában ennél sokkal több mindenre tanított meg.

Bármilyen életállapotban élsz – kínlódva egyedül, boldogan egyedül, párkapcsolatban vagy házasként, egy hozzád hasonlóan sötétségeket hordozó, ugyanakkor csodálatos ember mellett –, úgy vélem, az alábbiak hasznos útjelzők lehetnek.

1. A párkapcsolat a kiszolgáltatottság iskolája

Nincs emberi közelség kockázat nélkül. Ez a fantasztikus és egyben a nagyon nehéz az emberi kapcsolatokban. A közeledés során fokozatosan egyre többet fel kell tárnod önmagadból a másik előtt – kölcsönösen –, másképp nem kerültök közel egymáshoz. Eleve ahhoz, hogy létrejöjjön a párkapcsolat, ki kell lépned, ott kell lenned. Fogadd nyitottan az első találkozásokat, próbálkozz online társkeresőn is, kérj tanácsot házas barátaidtól, és légy nyitott azok felé is, akik nem illenek bele a megszokott társkeresési sémáidba!

2. A dolgok nem működnek azonnal

Az, hogy végre van egy kapcsolatod, még nem jelenti azt, hogy máris tökéletes harmóniában vagy a másikkal. Hányszor beleestem ebbe a hibába! Az első találkozás után mindjárt arra vágytam, hogy együtt főzzünk ebédet, vagy egymás mellett ülve olvasgassunk, hiszen máris teljes köztünk a harmónia. Sajnos – és szerencsére – egy párkapcsolat nem így működik. Megtanultam értékelni a kapcsolatok különféle fázisait, a kezdeti szárnypróbálgatásoktól a kettesben töltött estékig. Mindegyik szakasznak megvan a maga értéke.

3. Nem biztos, hogy a tökéletesnek tűnő kapcsolatból házasság lesz

Hívő keresztényként párkapcsolatba lépni csakis komoly szándékkal, életre szóló társadat keresve érdemes. Mégsem lehetsz száz százalékig biztos abban, hogy a kezdődő kapcsolat holtomiglan-holtodiglan tart majd. Elképzelhető, hogy felbomlik, és ez teljesen rendjén van! Meglehet, hogy egyszer még örülni fogsz annak, hogy így történt. Egyedül közelebb vagy az igazi társad megtalálásához, mint ha ragaszkodsz egy olyan párkapcsolathoz, amelyben nem érzed magad igazán jól.

4. A párkapcsolat és a házasság nem vezet az áhított boldogsághoz

Egyszerűen nem. Az emberi kapcsolatok nem egyszerűek. Őszintén szólva néha megkísért a gondolat, hogy vajon megéri-e az egész... Aztán gyorsan eszembe jut, hogy megéri, hiszen arra kényszerít, hogy változzam, fejlődjem, ideális esetben egy olyan ember mellett, akit nagyon szeretek. A házasság nem a boldogságról, hanem a megszentelődésről szól. A kapcsolatok örömteliek, de ami sokkal fontosabb: mindennél jobban szolgálják a fejlődésünket. Magunkban csak elvagyunk; a másik ember azonban tükröt tart elénk.

5. Ne kezdj párkapcsolatot olyan személlyel, akivel egyébként nem barátkoznál

Attól, hogy valaki csodálatosnak látszik, vagy indokoltnak tűnik vele a párkapcsolat, nem biztos, hogy az működni fog. Ha nem érzitek magatokat jól és otthonosan egymás társaságában, ha nem nevettetitek meg egymást, ha még hónapok után is nehéz beszélgetni, és olykor kínos csend áll be, akkor valószínű, hogy jobb elengedni ezt a kapcsolatot.

Még öt tudnivaló a párkapcsolatról

párKatt.hu (L. Richardson nyomán)

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok