Én is sokat bénáztam, hajaj :) Aztán jött az első randi a feleségemmel

Sziasztok!

Anno a Hegedűs Gyula utcai albérletben a második sörünk után kezdett igazán őszinte beszámolóba egy kedves barátom a párKattról:

„Jó, persze azért itt is volt néhány kényelmetlen első randim – avatott be. – Meséltem azt, amikor romantikus felindulásból bevittem a lányt egy hirtelen kiválasztott bárba, ahol aztán félmeztelen hölgyeket ábrázoló festmények között üldögélve igyekeztünk úgy tenni, mintha ez egyáltalán nem zavarna?  Bár ismerkedni, azt egyszerűbb, mint Tinderen, legalább nem bámulnak úgy, mint csivava a tengerimalacra, amikor elárulod, hogy katolikus hitű vagy és ez az életed része.”

Másnap én is felregisztráltam.  Mit írjak? Valami menőt kellene. Fú ez nagyon béna.  Oké, ez fontos ügy, ne bagatellizáljuk el. Szóval kezdjük azzal, hogy a nevem Joe, és három dolgot szeretek, a megbízhatóságot, az abszurd humort és az adócsalást. Hosszas szenvedés után meglett a bemutatkozásom. Elhatároztam, hogy szabadidőmtől függően napi egy órát fogok szánni az írogatásra, és ha a beszélgetőtárs nem szeretne személyes találkozót, akkor szépen búcsút intek, és jöhet a következő.

Elkezdődtek a levélváltások, majd a személyes első randik. Néhány idézet a kedvencekből, amiket nekem mondtak:

– Bocsi a negyven perc késésért, lassú volt a busz.

– Úgy érzem, itt az idő komoly kapcsolatot keresni, de holnap elutazom Dél-Amerikába fél évre.

– Nekem nagyon bejössz.
Mire én: nekem is szimpatikus vagy, de tudd, hogy egyszerre több mindenkivel is ismerkedek.
Mire a lány: Részemről ez oké, és ne feledd, ha mindenkitől kosarat kapsz, én akkor is várok rád [kacsint, kacsint].

Tudom, könnyű anekdotázni másokról, persze én is sokat bénáztam, hajaj :)

Aztán jött az első randi a feleségemmel.

Kora délután ültünk be egy Frei kávézóba, ahol relativizálódott az idő, mert úgy éreztük, kisvártatva udvariasan ki kellett dobni minket, mert mint kiderült, akkor már záróra múlt tíz perccel. Onnan mentünk egy sörözőbe, ahol sikerült annyira felhúznunk egymást egy témán, hogy napokig dühös voltam. Odavetettem neki, hogy másokkal is ismerkedek, mire ő kimérten közölte, hogy ez olyan, mint a vurstliban pálcákkal tányért pörgetni.

Utólag bevallotta, hogy ezt el is várta (a fenébe is, hogy lehet, hogy folyamatosan egész nap csak rajta kattog az agyam?).

Második randi a Pizzame-ben, azta, ha jól nézem ma is gyorsan elszállt ez az öt és fél óra. A harmadik randink után megírtam búcsúleveleimet a többi tányér tulajdonosainak.

Feleségemmel két éve nyáron tartottuk meg az esküvőnket, tegnap született meg a kisfiunk. Mindenkinél szerencsésebbnek érzem magam. Eredetileg ketten terveztük, hogy megosztjuk a sztorinkat de ő és a pici még a kórházban pihenik ki a szülés fáradalmait.

Hálás vagyok a párKatt munkatársainak, hogy lehetővé tették ezeket a találkozásokat, és rátalálhattam a feleségemre.

Azokhoz szeretnék szólni, akik úgy érzik ez az egész ismerkedés téma nem fekszik a helyzet bénasága miatt, vagy mert elegük van a kudarcélményekből.

Én hiszem, hogy a Jóisten az én oldalamon állt, amikor hasonló érzések közepette hittel fordultam hozzá, és emellett támogattak mások imái is (kérjétek meg a családotokat, barátokat, hogy imádkozzanak értetek, ezért az ügyért).

Legyetek kitartóak, kockáztassatok, figyeljetek magatokra és persze a másikra is, játsszatok sportszerűen, higgyetek, és ígérem, hogy lesznek még a kínos randikból jó kis sztorik, amiket aztán ti adhattok tovább egy köszönőlevélben, esetleg barátoknak a második sör után.

Hajrá, Párkattosok!

Köszönjük, Párkatt!

Ági (lektor), Joe (szerző)

A kép illusztráció

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok