Találó gondolatok hitről és életről

Tíz idézet Fulton J. Sheen érsektől

A megtérés előtt többnyire a viselkedés határozza meg a hitet; a megtérés után a hit határozza meg a tetteket. (Peace of Soul)

Isten jósága azt jelenti, hogy Istent mindent megad, amire szükségünk van a tökéletesedéshez – de nem mindazt, amit élvezetünk érdekében akarunk, s ami olykor romlásunkat szolgálná.

Ha valaki azt hiszi, mindent tud, akkor úgy véli, nincs már mit megtudnia, még Istentől sem. Ha a lélek csordultig telt önmagával, nem marad hely Isten számára. Ha egy edény tele van vízzel, nem lehet megtölteni olajjal. Így van ez a lélekkel is. (Victory over Vice)

Az élvezet a testhez tartozik; például élvezetet jelent egy jó ebéd. Az öröm a szívhez tartozik, és a jó lelkiismeretből fakad. Az öröm a külső hangzavar közepette is zenét hall belül. Az élvezethez külső körülmények szükségesek – például pénz, barátok, bor –, ezért a legenyhébb fogfájás is megszüntetheti. Az öröm független a külső körülményektől; ellenséges környezetben, fájdalmak között is érezhető.

Ha undorodsz magadtól, ne feledd, hogy undorodások sorozata által is eljuthatsz Istenhez. Ez az egyik mód, ahogyan Isten megérezteti az emberrel az isteni utáni éhséget. Nemde akkor kívánod legerősebben az ételt, amikor éhes vagy? Nemde akkor sóvárogsz leginkább a vízre, amikor szomjazol? Undorodásod által – bárcsak felismernéd! – távolról a Kegyelem hívogat. (The Seven Virtues)

Ha az egészségre vonatkozó szabályokat is úgy követnénk, mint a vallásra vonatkozókat, mindenki fekvőbeteg lenne. Nem elég beszélni az egészség fontosságáról; tennünk kell érte táplálkozással, mozgással, pihenéssel. Ugyanígy a vallásban is. Fontos, hogy Isten igazságaival táplálkozzunk, az imádságban eddzük lelki izomzatunkat, önmegtagadást végezzünk mindenben, ami árt a lelkünknek, és legalább annyira óvakodjunk az erkölcsi rossztól, mint a fizikai ártalmaktól.

Miért fordítsam oda a másik arcomat? Mert a gyűlölet, mint a mag, gyűlöletet terem. Ha valaki tíz embernek gyűlöletet és erőszakot tanít, és azt mondja az elsőnek, hogy üsse meg a másodikat, a másodiknak meg, hogy üsse meg a harmadikat, akkor a gyűlölet mind a tízet hatalmába keríti. A gyűlöletet csak úgy lehet megállítani, ha egyikük, mondjuk az ötödik, odatartja a másik arcát. Ekkor véget ér a gyűlölet. Nem terjed tovább. Viseld el az erőszakot a Megváltó kedvéért, aki magára veszi a bűnt, és meghal érte. A keresztény törvény az, hogy az ártatlannak szenvednie kell a bűnösért. (Life of Christ)

Isten halkan lép a lelked felé. Többször jön hozzád, mint ahányszor te hozzá. Közeledése soha nem úgy történik, ahogyan számítasz rá, mégsem okoz soha csalódást. Minél készségesebben válaszolsz gyengéd ösztönzéseire, annál szabadabb leszel. (Simple Truths)

Ma már nincs szükség szőrcsuhára a megszentelődéshez, mivel épp elég ember van a környezetünkben, aki betölti a szőrcsuha szerepét; megszentelődhetünk, ha elviseljük őket. (Life is Worth Living)

Mutasd a kezedet: vannak-e sérüléseid attól, hogy adtál másoknak? Mutasd a lábadat: sérült-e, miközben másoknak szolgáltál? Mutasd a szívedet: hagytál-e helyet az isteni szeretetnek?

párKatt.hu (Forrás)

További írások, videók

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok