2018-ban regisztráltunk, 2019-ben házasodtunk, 2020-ban született a kisbabánk

Kedves PárKatt csapat!

2018-ban regisztráltunk, 2019-ben kötöttünk házasságot, és 2020-ban született a kisbabánk!
 
Úgy indult, hogy egy családra vágyó barátnőmnek ajánlottam a párKattot mint hasonló értékrendű emberek társtálaló fórumát. Mikor harmadjára említettem neki, hogy az ismerkedéshez használhatná e honlapot is, egészen felhúzta magát.
 
Érdekes, lelkesen ajánlom, és így elutasítja... Lehet, hogy nekem kéne kipróbálni?! Hirtelen felindulásból regisztráltam (nem jó ötlet munkaidőben), még át se utaltam a díjat, máris ketten írtak: van itt élet, kérem szépen!
 
 
Pár levélváltást rendre találkozó követett (nem szeretem húzni a dolgokat - örömteli volt, hogy ezt többen is így gondolják); a leszűrt következtetés: szaladgál még normális egyedülálló a környéken!
 
Nemzetközi a honlap, hát kitöltjük más nyelven is, gyakorlásnak sem utolsó. Így történt, hogy írt is egy szimpatikus srác, akivel néhány levélváltás után ki is derült, hogy még közös ismerősünk is van! Ráadásul ő se szerette húzni az időt, így rövid időn belül telefonáltunk is. Középiskolás németórák képe lebegett a szemem előtt - jobban oda kellett volna figyelni -, de a felelésekkel ellentétben kifejezetten jó kedélyű és lendületes beszélgetések kerekedtek.
 
A telefonálást hamarosan találkozó követte, és azután rendszeresen, majdnem minden hétvégén. 300 km és egy országhatár... Négy évszak telt el így, majd egy évvel a megismerkedésünk után összeházasodtunk, nemrég pedig bensőséges (Covid) keretek között tartottuk kisfiunk keresztelőjét. Soli Deo gloria.
 
Végül a sikeren felbuzdulva a barátnőm is regisztrált, ősszel volt az esküvője. Igaz, nem a honlapon keresztül ismerték meg egymást, de nagyon tanulságos volt számára a párKattos idő; szóval bátor egyéneknek továbbra is javallott regisztrálni, pandémia alatt meg aztán pláne! Hajrá!
 
Még sok örömben gazdag szülinapot, Párkatt!
 
Köszönettel,
 
Ágnes

A fotó illusztráció

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok